Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - Erna Lesky: Semmelweis Ignác Fülöp és a bécsi orvosi iskola

létével, hogy Bécsből október közepén történt hirtelen távozását a docentúrája korlátozásával indokolja, nem teheti túl magát annak a megállapításán: ez a kísérlet későbbi önmagyarázással egyenlő. Itt Semmelweis esete megszűnik történelmi lenni, és elkezd lélektanivá válni. Azt gondolhatnók, hogy Semmelweis tanárai és barátai, akik a legnehezebb körülmények között is évekig folytatták a Semmelwis melletti harcot, most ennek a hirtelen elhatározásnak a nyomán úgy érezhették magukat, mint akiket a fejük tetejére állítottak és elfordultak tőle. Schürer von Waldheim máig is mértékadó Semmelweis-életrajzában ezt a véleményt képviselte, és nem tartotta lehetségesnek, hogy Skoda és Rokitansky mindennek ellenére kitartott volna ennyire nehézkes tanítványa mellett. Mi most az ellenkező bizonyítás útjára léphetünk. Mert amikor 1850-ban Klein meghalt és az I. számú Szülészeti Klinika tanszéke megüresedett, Skoda, Rokitansky, Dumreicher és Dlauhy a kar többségével szemben Klein utódjául azt a Semmelweist ajánlotta, aki hosszú éves fáradozásukat 1850-ben Bécsből való menekülésével hálálta meg. Ha nem is került sor ennek a javaslatnak a megvalósulására, mégis e különjavaslat négy aláírójáé — s köztük a második bécsi orvosi iskola vezető egyéniségeié — az a nagy érdem, hogy minden Semmelweis természetével kapcsolatos problematikán túlmenően felismerték ennek az embernek a zsenialitását és kilenc éven keresztül kitartó következetességgel eszerint is cselekedtek.