Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz

pl. egyes részei Zeyk Domokos erdélyi földbirtokos, a XVIII. század végén kalendáriumi feljegyzései között leírta és hozzá fűzte, hogy mindezt az egyszerű magyar nép, valamint a szászok és románok is eltanulták. A kalendárium dr. Zeyk szombathelyi gyermekkórház igazgató főorvosának tulajdona. Nem célunk az általunk kb. 100 darabra becsült kéziratos könyv és még több levél, feljegyzés egyenkénti ismertetése, csupán arra kívánunk rámutatni, hogy mennyire általános szokás volt a barmok és az emberek tapasztalati gyógyítása. És különösen értékesek azok, amelyekben alig vagy semmi babonáskodás nincsen. Mondhatjuk nagy általánosságban, hogy amilyen mértékben eltávolodott művelődésben, társadalmi formában, de gazdasági tekintetben is a közép- és főnemesség a falusi kis nemesektől és a jobbágyoktól, valamint a szegény paraszti nép tömegeitől, olyan mértékben szaporodtak el az eredeti paraszti kéziratok és feljegyzések. Ezek azt bizonyítják, hogy a házi empirikus gyógyító érintkezés, a jobbágyok és cselédek beavatása, amely a XVII. század előtt oly sűrű és gyakori volt, a szegény parasztság, jobbágyság, cselédség és a nemesek között: már lazulni kezdett és a szegény magyarok egyre inkább kitermelték — mert erre kénytelenek voltak — saját népi gyógyító embereiket. Ez a szaporulat nagyjából eltartott a XIX. század közepéig, a szabadságharcig, majd elkövetkezett a jobbágyság felszabadítása, a jobbágytelkek saját tulajdonba vétele, ezzel nagyobb számú kisgazdabirtok kifejlődése. A közép- és nagybirtokok nagyrészt áttértek a majori gazdálkodásra, a jobbágyság jó része elszegényedett, újra átalakult cseléddé és zsellérré. Ez a hatalmas magyar néposztály a különleges majori életében elzárkózott és egy sajátságos ködös szemléletet, szegénységével és kitaszítottságával egy különleges életet élt, amely a mi szempontunkból azért fontos, mert valódi melegágya lett az ősi népi állati és emberi gyógyító empíriának, de sajnos a babonáskodásnak is. Az ősrégi és a több évszázados népi állatgyógyászati empíria anyagát a szabadságharctól egész az első világháborúig valóban ez a többmilliós, értékes zsellér- és cselédosztály őrizte meg, annak szinte rezervátuma lett. Nem kívánunk és nem is célunk a babonáskodással és a szó szoros 6* 83