Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)
Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz
szemész volt, elsőként vezette be az állatok diétás gyógyítását, ismerte és leírta a tetanust, habár tévedett, mikor azt gondolta, hogy ha érett trágyába beássák a tetanuszos lovat vagy trágya helyett meleg homokba, akkor gyógyulás is lehetséges. Vegetius Renatus (i. u. 450—500-ig) híres lógyógyító volt. Munkáit franciára, németre és olaszra is lefordították, hangsúlyozta, hogy az állatok bonctani ismerete nélkül gyógyítani nem lehetséges. Ó volt az első, aki azt hangoztatta, hogy a ragályos betegségben elpusztult állatot mélyen el kell ásni. Ugyancsak az állatragályokkal foglalkozik bölcsen Aetius. VII. Konstantin császár (912—959) nagy munkát írt, különböző szerzők műveiből foglalta össze az állatok, főleg a lovak gyógyítását. * A törökök Konstantinápolyt 1453-ban bevették, ezzel a tudomány, de az empíria is erősen meggyengült. Olaszországban Palermói Mózes egy indiai kéziratot fordított le olaszra, amelyben a helyes patkolás módozatait ismertette. A XII. században a regensburgi püspök (Bolstädt) De animalibus című művében sok állatbetegséget ismertet babonasággal keverten. Laurentius Russius azzal kezdi művét, hogy bár ő nem tanult, de atyjától és nagyatyjától örökölte állatgyógyító tapaszatalatait. A XIII. században élt, de a XV. század végén nyomtatásban is megjelent a munkája. Az első állatgyógyító iskola a XV. században Nápolyban létesült, ahol főleg lógyógyítással, ápolással és tenyésztéssel foglalkoztak. A XVI. században híres miskározó (Schweinschneider) egy Nufer Jakab nevű volt, aki Thurgauban (Németország) lakott és oly híres volt és annyi gyakorlatot szerzett mesterségében, hogy feleségén császármetszést végzett nehéz szülése miatt. A XVI. és XVII. században rendkívül sok empirikus állatgyógyító -és iskolázott állatorvos működött Európaszerte, főleg Spanyolországban és Franciaországban. Egyre haladt az állatanatómia és egyre pontosabban írták le és hasonlították össze a különböző állatok belső szerveit. Nem maradt el ettől Anglia és Oroszország sem. Angliából külön tanulóifjakat küldtek Olaszországba az állatgyógyítás elsajátítására.