Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Sournia, J. C.: Pierre Franco és a reneszánszkori francia sebészet

nak" hívtak, és ő terjesztette el az ún. „nagyapparátus" módszerét, amit újabban Olaszországból behoztak, és ami abból állt, hogy ezt az oldalmetszést a kőnek a húgycsövön keresztül a vesébe juttatott katéter által történő eltávolításával párosítják. Operációs kézikönyveinek előadásmódja aprólékos, kedves és bölcs, nem kicsinyeskedő. Nagyszámú orvosi műszernek is a feltalálója, amelyek elárulják szellemességét. Nagyon szerette a szemészetet is és úgy találta, hogy ez a szak nagyon tetszetős, mert nagyobb kockázat nélkül hatalmas megkönnyebülést hoz a betegeknek. A szürkehályog eltávolítását, ezt a műtétet, amelyet két keze segítségével végre tudott hajtani, finom és elegáns, nagyon hasznos és kevéssé fájdalmas mesterségnek találta. 1561-ben azt állította, hogy ilymódon kb. 200 beteget operált, ami abban a korban rendkívüli szám, és hogy 9/10-részüket meggyógyította. Általában el szokták felejteni, hogy a nyúlajknak Franco által ajánlott gyógykezelése teljesen eredeti. Pontosan és aggályosan leírja, hogyan kell elválasztani a bőrt a nyálkahártyától és azokat összevarrni gondosan egymáshoz közelítve a seb széleit. Világos, hogy a szülészet terén, Franconak nem volt akkora gyakorlata, mint Párénak, de utóbbi szószerint tőle vette kölcsön, anélkül hogy idézné, a magzat lábrafordításáról szóló részletet, mert mint láttuk, abban a korban mindennapos volt ez a rossz eljárás. Mindamellett itt is bizonyságot tesz szellemességéről. Négylapú műszert talál ki, az ún. speculum matrist, amelynek az a feladata, hogy szélesre tárja az uterust, hogy így a magzat kivétele könnyebb legyen: ez tehát a mi fogónk őse. Végül az utolsó bekezdés, amit Franco tevékenységének a felsorolására szánok, az amputálásokról szóljon. Azt ajánlotta, hogy mielőtt a csontot vágnák, kétszer húzzák össze a húst, először mielőtt a bőrre helyeznék a szorító köteléket, másodszor miután az izmokat átvágták. Érdekes, hogy célzást sem tesz a véredények elkötésére, arra a vérzéscsillapító eljárásra, melyet pedig Paré több évvel azelőtt javasolt. Ez a tudatlansága eggyel több bizonyítéka annak, mennyire nehezen találnak néha a legjobb javaslatok még a legkiválóbb szellemeknél is meghallgatásra. Ha ezt az életművet a maga egészében értékeljük, elmondhatjuk, 2 Orvostörténeti Könyvtár Közi. 17