Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Regöly — Mérei Gyula: Testtorzítás — testdíszítés

TESTTORZÍTÁS - TE STDÍSZÍTÉ S írta: REGÖLY-MÉREI GYULA (Budapest) S

Reinach szerint úgy kezdődött a művészet, hogy az ősi idők • embere díszíteni kezdte használati eszközeit. Ez már nem tartozott a szerszám vagy fegyver eredeti céljához. Gondoljunk csak a szépen kidolgozott kommandó-pálcákra. Valahogyan ekkor és így alakult ki a szép fogalma. Az absztraháló képesség kifejlődésével és fokozódásával állandóan változott a szép definitív jellege. Az őskori koponyatorzítástól egészen a XIX. század asszonyáig, aki halcsontfűzőjével természetellenesen karcsúvá préselte derekát, testének szépítéséért sok áldozatot hozott az ember. A testtorzítások oka sokrétű, ámde ezek egyike kétségtelenül az hogy szépnek is tartották az elért formát. Ellenkező esetben nem végeztek volna pl. Dél-Franciaországban még a múlt század végén is koponyatorzításokat, hiszen ebben az időben már sem törzsi, sem mágikus ok nem jöhetett szóba. A testdíszítés egyik legősibb de egyúttal legegyszerűbb formája: a test befestese. Ennek oka lehet : törzsi hovatartozás továbbá a férfivá avatás megtörténtének jelzése, harcra készülődés, rémület keltése, gyász kifejezése stb. Több őskori leletben veresre festett csontokat találtak; feltételezhető, hogy ezzel a színnel jelezték az élet elemének tekintett vért. Vadon élő törzseknél később is megfigyelték ezt a szokást. A befestés kétféle módon történhetett: vagy a temetés előtt lehántolták a lágyrészeket, vagy pedig — mint pl. a maoriak — a lágyrészek lebomlása után végezték el a csontok színezését (második temetés). Maradandó díszítési forma a tatuálás. A kifejezés polinéziai eredetű (tatuo), nálunk azonban az abból származó német jövevényszó (tätowieren) használatos (tetoválás). A tatuálásban tOteít* 131