Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)
Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz
kevés egészséges marha találtatik. Azok pedig amelyeknek nyavalyajók nem nyilvánságos, azok is alatomba már betegek, és az nyavalya megkezdte környékezni s a dög nyavalyákra elkészíttettek. Mindazonáltal elhitetitek magatokkal, hogy azok még mind egészségesek. Ezt abból hiszitek, mivel esznek, tejet adnak, és elevennek látszanak. Mintsem a betegek. Hogy pedig ebben valóban hibáztok, magatok könnyen észrevehetitek, mert alig tartotok egy ökröt vagy egy tehenet egészségesnek lenni, azok is hamarjába lábakról leesnek és nyavallás voltoknak látszató jeleit mutatják. Ne hidjétek, hogy Marháitok csak akkor betegülnek meg, mikor már veszedelemhez közel vannak, több napokkal, hetekkel, hónappal előbb azoknak dögnyavalyája már bennük érkezett. Különös ez állapot azokban a nyavalyákban, melyekre maga az Helység okot ád, melyek az egészségtelen és állhatatlan időtől egészségtelen istállóktól származnak: különösek ismét azok a nyavalyák, amelyek először a testet, a vért, és a testnek nedvességét megrontják és az után nyilvánvaló Nyavalyákká válnak. Ha hasonló történetekben egészséges Marháitok körül szorgalmatosan vigyáztok, e Következendő ez bizonyító jelekre találtok, hogy marháitok nem oly jókedvűek mint előbb. Szemeik nem úgy fénylenek, nyelvek nem oly éles, járások nem oly bátor, szőrök borzad. Mindezek a részek hol nagyobban, hol kevésbé változnak, színetlenek, szomorúak, lassúbbak, homályosok, halaványok s mind a dögnyavalya hozza magával s a környű álló állapotok különféliek s megmegváltoztak. A teheneiteknek a teje hamarosan megváltozik, hogysem a nyavalya magát kijelenti, íztelenné, vizessé, híggá válik, kevesebb sajtot és írósvajat ád. Mindezek a jelek közül többnyire elébb vagy utóbb mielőtt a nyavalya kitör megjelenik. Mert ámbár egészségesnek láttatik is lenni, egyik vagy másik, mindazonáltal nagyobb részént belül megfogyatkoztak betegesek, reszketősek, sokkal előtte, hogy a nyavalya magát nyíltan kimutatta a betegségnek gyökere benne vagyon. Mihelyt a betegség egyik vagy másik megdöglött felbontott marhákban azokat a jeleket látjátok, amelyekben a dögbetegség elhatalmasodik.