Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)

Büky Béla: A Calepinus-szótár magyar orvosi szókincse (1585, 1607)

külföldön tanult ismereteket, természetesen csak bizonyos késéssel tudták honunkban gyümölcsöztetni. A tudományos igényesség, amely először a humán tudományok terén jelentkezett maradandó alkotások formájában (Bornemissza Péter, Erdősi Szilveszter János, Heltai Gáspár, Werbőczi István), hamarosan a természettudományok, például a növénytan és az orvostudomány területén is éreztette hatását (Méliusz Herbáriuma, Bejthe András Füvész könyve, Frankovits Gergely Hasznos könyve, a Varjas Béla által kiadott XVI. századi magyar orvosi könyv kéziratanyaga bizonyítja ezt). A természettudományok és köztük az orvostudomány fejlettsége azonban nemcsak magyar nyelven mutatkozott meg hazánkban, hanem természetesen latin nyelven (Jordanus művének hazai kiadása, Menardus: Epistolae medicinales c. műve) és német nyelven is (Henisch György művei). Volt azonban egy másik tényező is, ami hozzájárult az orvosi tudományok XVI. századi fejlődéséhez: mégpedig éppen a török háborúk, a harcokban bekövetkező számos sebesülés és az a tapasztalat, amit e téren a sebészet tehetett. E két korban gyökerező tényező mellett voltak olyan tényezők is, melyek ősibb keletűek: ilyen például a honfoglaláskori gyógyászat (vö. Anda Tibor könyvét a honfoglaláskori koponyalékelésekről) és baromorvoslás fejlett volta. Netán nevetségesnek tűnik, hogy egy bizonyos tudományág fejlődési állapotát, fejlettségi szintjét 500 évvel korábbi állapottal hozzuk kapcsolatba, ám ismerve a hagyomány szerepét éppen ezen a téren, nem lehetetlen a fejlettség bizonyos százalékát éppen ezzel a hagyománnyal magyarázni. E megállapítások után, melyek érvényességét nem kívánjuk megdönthetetlennek tartani, sőt inkább feltevésnek szánjuk, térjünk most rá az említett két forrás kissé bővebb ismertetésére. Az első, az 1585-ben Lyon-ban megjelent tíznyelvű Calepinus-szótár mindig LC. rövidítéssel fog szerepelni a továbbiakban, a kéziratos széljegyzeteket tartalmazó 1558-as baseli kiadású Calepinus-szótári példány rövidítése pedig NC. lesz. Azért NC, mert ezzel a kéziratos bejegyző nevét kívánjuk rövidíteni, akit Nagy Idai Andrásnak hívtak. Ez 1570 táján születhetett, 1590 táján fejezhette be tanulmányait és Füzér, Füzérkomlós, valamint Pusztafalu falvak prédikátora volt (már 1596-ban nyugtatványt ad a tizedszedőnek a neki járó