Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)

Molnár Endre: Max von Pettenkofer

előírta közegészségügy tanításáról volt szó és csak mellesleg a még úgyszólván ismeretlen közegészségtan tanításáról.) Innét 1874-ben a pesti egyetem hívta meg újonnan szervezett „közegészségtani" tanszékére. Fodor József alapította meg nálunk az új tudományos közegész­ségtant a tanításban, a kutatásban, a szakirodalomban, sőt a köz­életben is. Számos kisebb-nagyobb búvárlatán kívül az „Egészség­tani kutatások a levegőt, a talajt és vizet illetőleg" címú (a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent) munkája alkotja Fo­dor önálló közegészségtani vizsgálatainak egyik nagy csoportját. E vizsgálatok németül is megjelentek (két kötetben, 1881—82-ben Braunschweigben, Vieweg kiadásában) és így a nemzetközi iroda­lom rj agyértékű, elismert kincsévé váltak. Pettenkofer munkássága nyomán a XIX. században, a termé­szettudományok és a technika fejlődésével párhuzamosan minde­nütt haladást találunk a környezetegészségtan területén is. Sok nagy városban építettek vízműveket : hamarosan magától értetődő dologgá vált a csatornázás a szenyvizek eltávolítására, központilag szabályoz­ták a szemételszállítást; vagyis egyre jobban kiküszöbölték a kör­nyezetből származó betegségokokat. Fodor József így fejezi be Pettenkofer életéről és munkásságáról szóló cikkét: „Emléke örökkévaló lesz: az általa teremtett új egész­ségtudományért s az általa megmentett töméntelen emberéletért az emberiség hálája őrködik felette". IRODALOM [1] Fodor /. : Pettenkofer Miksa tanár (1818—1901) Orv. Hetil. 1901 45. 107. [2] Högyes E. : Fodor József tanár. Orv. Hetil. 1901. 45. 198. [3] Gärtner, H.—Reploh, H. : Lehrbuch der Hygiene, Stuttgart, G. Fischer Verlag, 1964. 14. old. [4] Knorr, M. : 100 jähriges Jubiläum der Ordinariats für Hygiene. Arch. Hyg. 1965. 149. 193. [5] Melly J. : Fodor József és Markusovszky Lajos. Communicatio­nes . . . 8—9. 1958. 24. [6] Hahn, G. ; Die Stelle von Joseph Fodor in der Geschichte der Hygiene. Communicationes .,. 8—9. 1958. 131.

Next

/
Thumbnails
Contents