Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)

Abádi Gyula: Ismereteink a gyógyszerek hatásáról a múltban és jelenben

Athea (mályva) Főzetét alkalmazták mint köhögéscsillapító, köptető orvosságot. Ma is használjuk az athea-főzetet a fent említett ánizsszagú ízesítővel. Aconitum luteum (sisak-virág) Hatóanyagát, az aconitint, mint erős hatású mérget említi Tabernaemontanus és Galenusra hivatkozik, hogy farkast, rókát, kutyát mérgeztek ezzel a rómaiak. Aloé (af

ricana) Az aloe kivonatát belső bevételre használják „keveset bevéve belőle naponta, meghozza a rendes székletet, epét tisztítja és erősíti a gyomrot. Sárgaságot gyógyítja" — írja a gyógynövénykönyv. Ma is használjuk, mint enyhe hashajtót, más szerekkel együtt adva. Kis adagban keserű íze miatt mint étvágy-gerjesztőt stomachimumot használják Senna-levelek (Senna Italiena) „Ez egy hashajtásra használt gyógyszer" írja Theodorus Tabernaemontanus, melyet minden baj nélkül adhatunk mind két nembeli embereknek, gazdagon purgál. Öregember, terhesnő használhatja. Azon van a vita — írja lejjebb —, hogy a levelét, vagya termését kell-e használni." Fallopiusra hivatkozik, aki a levelek használatát tette magáévá. Ma is kedvelt hashajtó a senna-levél főzete. Ricinus Belső bevételre olaját erős hashajtóképpen ajánlja. Hivatkozik az i. e. I. században Szicíliában élt görög orvosra Dioskorides Pedamos az ókor egyik legkiválóbb gyógynövényismerő orvosára. Dioskorides negyedik könyvében azt találjuk, hogy 30 db ricinusmagot megtisztítva, megtörve az olaja epét, vizeletet és székletet hajt.