Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)
Urbán Aladár: 1848-as forradalmunk első áldozata
gyomrokban fél obonnyi tiszta savó. A fölebb említett függőleges csontrepedés a szemboltozat felett, hátra felé az ikcsont nagy szárnyáig terjedett el. Torkolati vérezetben kevés híg vér. Izmok színe setét piros. Mindkét tüdő mellső része légdús vértelen, ellenben hátsó része igen vérdús, felületén egyes, mogyorónyi nagyságú genylerakódásokkal. Szívben kevés rostonya véralvadék. Máj másfél akkora s benne igen sok híg vér. Epehólyagban kevés epe s sűrű. Lép négyszer akkora, vérdús, szalonna államú. A többi hasbéli zsigerek rendes állapotúak. Költ Pesten mint fellyebb. Vélemény. A jelen esetben az erős kardvágás által okozott csontsérelem már magában véve is olly behatás volt, melly a koponyaüregbe való hatásánál, terjedelménél és a vele összeköttetésben álló tetemes agyrázkódásnál fogva is életveszélyesnek mondathatott, azonban azon körülmény — minél fogva a behorpasztott csontdarabok nemcsak a közvetlen alattok fekvő agy kereket, de magát az agy gyurmáját is megsértették — genyedésbe ment gyuladásra nyújtván alkalmat, minden föltétel nélkül halálos volt az, s mind a mellett, hogy ügyesen vezetett sebészi ápolás mellett sikerült is a sebzés területében behorpasztott, és a belső üveglemezekből lepattogzott több hüvelyknyi terjedelmű csontdarabokat eltávolítani, mégis a betegnek áldozatul kell vala esni azon agy-genyedésnek, melly a sértésre következett, s mellyet elhárítani nem állott a művészet hatalmában. — De ezen kívül, ha talán ki is maradhatott volna a felidézett agy-genyedés, a törvényes bonczolásból kitűnt, miszerint azon repedés, melly a seb alsó szélén fölfedeztetett, függőleges irányban a szemboltozat felett egészen a koponya üreg alapján fekvő ékcsont nagy szárnyáig elterjedett, s ezen körülmény magában elégséges volt arra, hogy a sebesítés föltétel nélkül halálos kimenetelűnek határoztassék. Költ Pesten, 1848 ki Junius 3-án. Humel Jósef város alkapitány előtt Flór Ferencz sk. sz. kir. Pestváros első főorvosa és kórházigazgatója"