Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 40. (Budapest, 1966)

Zsakó István: Három erdélyi gyógyfürdő történetének tanulságai

Magyary Kossá Gyula is említi, hogy 1029-ben Bethlen Gábor a gyógyi fürdőre is elment gyógyíttatni magát. Izabella királynő is járt 1559-ben Gyógyon. „A nyár folyamán Izabella gyakran kikocsizott a közeli Algyógyra, melynek hőforrásaira pompás fürdőt építtetett, körülvéve vadkerttel és gyümölcsössel". Igen érdekes leírás található a gyógyi fürdőről Lészay Dániel „Erdély héwizei, jelesen az algyógyiaknak részletesebb megismertetése" c. előadásában, amit a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók marosvásárhelyi vándorgyűlésén tartott 1864-ben. Erről a szászvárosi orvosról Pataki Jenő közölt adatokat az Orvosi Szemlében. Fogarasi Lészay Dániel 1798. január 1-én született Szászvároson és 1872. november 9-én halt meg 75 éves korában. Erdély legelső fogorvosa volt. Középiskoláit szülővárosában végezte. Az orvosi tanfolyamot Bécsben hallgatta. 1829. július 18-án szerezte meg orvosi oklevelét. Orvosi dissertatiójának címe; Dissertatio inaug. anat. physiol. patholog. de dentione prima et secunda investigationibus illust. Vindobonae, 1829. Lészayt 1828 november 7-én hívták meg városi orvosnak. A szabadságharc idejében Debrecenben és Szegeden tevékenykedett, majd Kufsteinba jutott hadifogságba. Itt fafaragást tanult, régi pénzeket is gyűjtött később. Kazinczyt 18 éves kora óta tisztelte. A szászvárosi ref. egyházi főiskolának algondnoka volt. Jótékony és kulturális mozgalmakban is résztvett. A szászvárosi takarékpénztár az ő kezdeményezésére létesült. A Zeitschrift für Natur- und Heilkunde 1851. évi II. évfolyam 2. számában megjelent munkájának címe: Aphorismen über die aetiologischen Momente der Zahnkaries. Szinnyei József 14 kötetes munkája is megemlékezik LészayvóL Pataki fényképét is közli (sötétruhás, bajuszos mellkép). A Magyar Orvosok és Természetvizsgálóknak Marosvásárhelyen tartott 1864. évi vándorgyűlésén Lészay értékes ismertetést adott a gyógyi fürdőről, mint már fentebb említettem. Előadása 1865-ben jelent meg a Nagygyűlés munkálatai-ban (Pest, Emich Gusztáv, M. Akadémia nyomda), a 167. oldaltól kezdődően, néhány lapon át. Elmondta, hogy „Erdély legkitűnőbb, de balneographok által csak nagyjában érintett algyógyi hévvizek közelében" lakik. A kénes forrásokat csak újabban fedezték fel Algyógyon, a kis-kaláni forrásokat viszont már a rómaiak is használták. Az algyógyi források a római11 Orvostörténeti Könyvtár közi. 161