Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Gunda Béla: A gyanta használata a népi sztomatológiában

tik össze, A Hargita falvaiban háromszög alakú kis vésővel kaparják le a fakéregről a gyantát. Használnak erre a célra bükkfából készült kést, faágat, laposabb, éles követ is. A magyar nyelvben a „Harz" jelentésű gyanta elnevezésére többféle terminológia ismeretes. A székelyek általában szuroknak nevezik. A szurok szó valószínű finnugor eredetű, s a hasonló jelentésű Zűrjén sír, votják sir, sér szavak csoportjába tartozik (3). A gyimesi csángók a szurok mellett a résina elnevezést is ismerik. Ez a román räsinä átvétele. Magának a gyanta szónak az eredete meglehetősen problematikus a magyar nyelvben. Próbálták már magyarázni az oroszból, a törökből. Kniezsa I. szerint a gyanta „succinum electrum"; Bernstein; Harz; „glissum" kétségkívül összefügg a litván gentaras, gintar as „Bernstein"; orosz Jordan; ukrán jantár „Bernstein" szavakkal. A litván és orosz szónak egymáshoz való viszonya nincsen tisztázva. A magyar gyanta azonban se nem a litván, se nem az orosz szó átvétele. Talán középlatin közvetítésre lehet gondolni, de ennek is vannak nehézségei (4). Annyi bizonyos, hogy gyanta szavunk a szurok szóhoz viszonyítva újabb eleme nyelvünknek, nem is beszélve az egészen lokális jellegű résina szóról. Száj, fog, íny, nyál szavaink nyelvünk ősi rétegéhez tartoznak, finnugor eredetűek (a száj talán uráli) (5). A szavak eredete, valamint a fenyőgyanta használatának magyar és finnugor analógiái nyomán feltételezhető, hogy a magyarság már a finnugor népekkel való együttélés idejéből ismeri szájának, fogának, ínyének gyantával, azaz szurokkal való ápolását, s ennek rágásával segítette elő a nyál képződését. Amint az észak-eurázsiai területeken a gyantarágás nem csupán a finnugor népek szokása, ugyanúgy Közép-Európában sem a erdélyi magyarok az egyedüli gyantarágók. A Gyalui havasokban, az Erdélyi Érchegységben a román erdei famunkások, pásztorok rágják a gyantát (rom. räsinä, leginkább a Larix decidua gyantája). Ha éjszaka indul el a román paraszt a vásárra, a piacra, gyantát rág, hogy a hosszú úton el ne aludjon. Rágják a gyantát a román asszonyok a fonóban. A móc gyerekek naphosszat a szájukban forgatják a gyantát (6). A románok a fenyőgyantát — Achillea Millefoliummal összekeverve — az elvágott ujjra, lábra is teszik (7). A Bihar hegységi Dragán-patak völgyében a Déli Kárpátokból származó vándor-