Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Zsakó István: Magyar kiválóságok és családtagjaik elmebajainak története

nek. Elmebaja közveszélyessége csak meglett korában jelentkezett. Öntúlbecsülés, nagyzolás, kóros mértékben élete utolsó két évtizedében lett nyilvánvalóvá nála. Érzelmi világában túlérzékenysége, majd kritikai és logikai téren mindinkább súlyosbodó hiányai a paranoiás karakter kialakulását idézték elő. Testi leromlásával a szellemi hanyatlás bizonyos fokú érelmeszesedés következménye lehet. A vonatkoztatások a hírlapokból, személyével kapcsolatos téveszmékre való hajlamoság régebbi eredetű, ez később azután fokozódott. Az önvád csak később jelentkezik és bizonyos belátás derengéseként tűnt fel. 4. Gulácsy Lajos. A Magyar Nemzet 1964. évi szeptember 12-i számában Germanus Gyula visszaemlékezést írt Gulácsyról. Elmondta, hogy amikor Firenzében járt, egy utcakeresztezésnél hangos gyermekzajra lett figyelmes. A rikoltozók egy furcsa külsejű embert követtek „szűk harisnyanadrágba volt bújtatva lábszára, csak combjain buggyosodott ki és a dereka puffos ujjú mellénybe volt szorítva. Fején strucctollas kalapot lengetett a szellő, oldaláról tőrszerű kard lógott le. Mintha egy múzeumbeli festményből lépett volna a firenzei utcára, vagy éjszakai álarcosbálból csak most tántorogna haza". Felismerte, hogy ez a furcsa valaki Gulácsy Lajos. Ez is megismerte őt és mondta, miszerint mint praeraffaelista festő „szívemben, lelkemben, ruházatomban is az akarok lenni". Ezután együtt ebédeltek. Gulácsy önmagáról beszélve kijelentette a poharat kezében tartva : „a mámor néha társakat varázsol körém, nagy társakat, kik azelőtt éppen olyan elhagyatottak voltak mint én". Két bizalmas és meghitt barátjáról, művészekről emlékezett meg. Jellemezte őket, egyúttal azt is megjegyezte, hogy csak éjjel keresik fel őt, pedig hívja nappal is őket, hogy amikor dolgozik, mellette legyenek. „Utánuk megyek az éjszaka sötétségébe, ahol jók hozzám, ahol mindig együtt vagyunk". Már kifejezett elmezavar tüneteit láthatjuk ebből, az internálás előtti szakaszból, amikor képes e beteg valamit alkotni és a társadalmi életben valahogyan fenntartani magát, amikor még nem terhes másokra nézve, amikor türelmes és jószívű környezetben összeütközések nem keletkeznek, és a veszélyes cselekmények elkövetésének ideje még nem következett be. Még magyarázatot keres a beteg, hogy miért változott meg előtte a világ, miért nem találja meg a nyugalmát és alkotó lendületét.