Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Bakardjiew, Wassil N.: A Popov-féle sejtstimulációs tan

fizioterápia pedig különlegesen sem nem allopátia, sem nem homeopátia. Tehát nem felel meg sem a „contraria contrariis", sem az „similia similibus" szabályának. De nem is ingerterápia, mert a ingernek önmagában véve gyógyászatilag csak optimális adagolás esetén van olyan értelme és jelentősége, amely biztosítja a sikert. Egyfelől adva van a beteg, az egyén, aki bioszociális lény, másfelől pedig élettani, természetes gyógyeszközök komplexuma, amelyek az emberi szervezetre meghatározott feltételek mellett hatnak. A gyógykezelés célja az lenne, hogy természetszerű gyógyászati eszközökkel helyreállítsa a természet és az emberi személyiség közötti összhangot. Az adagolás útja ugyanaz lenne, mint amit a stimulációs tan megmutatott: óvatos, fokozatos adagolás, amely bizonyos optimumhoz vezet. Ezeknek az optimális, helyes stimuláló hatásoknak az összegezése adja végelemzésben a gyógysikert, a szervezet védelmi és gyógyerőinek stimulálását. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindig és mindenekelőtt, minden körülmények között a beteget, az ő személyiségét, egyéniségét állítsuk magunk elé. A gyógyászat, beleértendő a fizioterápia is, ebben az értelemben szigorúan egyéni stimulációs kezelés. Gyakorlatilag mindig arra törekedtünk, hogy kidolgozzuk a beteg egyéni kezelésmódját. Ebbe a tervbe mindent bejegyeztünk, amire állapota, karakterológiája és tipológiája szerint a Pavlov-féle tan értelmében szüksége volt. Mivel a kezelés komplexum és annak is kell lennie, a kombinált fizioterápiát tagosítottuk. Megfelelően a természetnek általában, az életkörülményeknek és a környezetnek, a beteg személyes természetének azon voltunk, hogy lehetővé tegyük a helyes adagolást. Ez a sejtstimulációs görbe alkalmazása a gyógyászat terén: fokozódó, lehetőség szerint minimális, kombinált stimulánsok meghatározott mennyiségekben és időpontokban (percekben), naponta, hetenként, havonként, a beteg egész kezelése folyamán avégett, hogy őt egészségesen lehessen elbocsájtani. Ezt mindig könnyebben lehet elérni csökkenő minimális adagokkal a kezelés végén, a kezdő adagoknak megfelelően. így a szervezetnek lehetőséget adunk arra, hogy felvegye az optimális adagokat és hogy az egész kúrát erősebb reakció nélkül egyetlen stimuláció gyanánt élje át, viselje el, azaz, hogy kigyógyulhasson — egészséges legyen, vagyis, hogy a stimulációs hatás halmozását érjük el.