Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Bakardjiew, Wassil N.: A Popov-féle sejtstimulációs tan

illetőleg a gyógyászat valamennyi területén legyünk képesek helyesen alkalmazni, más szóval a beteg személyiségéhez és állapotához mért egyéni kezelésterv keresetén belül. Nagyon érdekes megemlíteni /. Grober gondolatait „Klinische Lehrbuch der physikalischen Therapie" című Jénában 1950-ben megjelent könyvéből. A 8. lapon ezt írja: ,,Ma már tudjuk, hogy a dolog egyáltalán nem így áll, hogy az orvosságoknak és minden vegyi energiának, akárcsak a fizikainak a «mérgező» hatása esetében a személyes ingerküszöbön kívül teljesen és elsősorban a ráhatás adagjáról és időtartamáról van szó, hogy — ha elégséges adagban alkalmazzák — napfénynél, sugarakkal, vízzel, villamossággal, röntgen- és rádiumenergiával éppúgy lehet egészségeseket és betegeket ((megmérgezni^, nekik kárt okozni, őket beteggé tenni, sőt meggyilkolni, mint orvosságokkal és vegyi készítményekkel" Mindez ismét teljesen a sejtstimuláció értelmében. Az ún. „személyes ingerküszöb" helyes adagolás mellett optimális stimuláció lesz, amely a gyógyszerköznek bizonyos meghatározott mennyiségben és bizonyos időn keresztül való helyes alkalmazása esetén eléri a gyógykezelés célját, hogy ti. az embert egészségessé tegye. Még jelentősebb, hogy Grober ugyancsak a Popov-féle sejtstimuláció értelmében minden orvosságot stimulánsnak tekint. Az emberi természet önvédelme és gyógyerői különféle eszközök, főként pedig fizikoterápiás hatóanyagok által történő fokozásának ugyanezt az elvét lehet találni Popov tanításában is. Azt is hozzá kell tenni, hogy az „inger" fogalma a gyógyászatban a sejtstimulációs tan alapján nyerhet helyes magyarázatot. Az inger önmagában véve, vagy helyesebben az ingerek úgy tekintendők mint lépcsőfok, küszöb a stimuláció felé, az életfolyamatok növelése felé és gyógyászati értelemben a szervezet kezelése és gyógyulása irányában, amely szervezetet egységnek, sejtkomplexumnak kell tartanunk. Az időtartam szempontjából való helyes megoldás, amely megfelel a beteg egyéniségének és a többi környezeti feltételnek optimális sejtstimulációs szakaszhoz vezet és magától értetődően a sikerhez. A helyesen adagolt ingerek a stimulációs jelenségek körébe tartoznak. Ha arra törekszünk, hogy a gyógyászatot ne tekintsük „ingerterápiának", hanem „sejtstimulációs terápiá-