Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Novák Károly: Egy fejezet a Vöröskereszt „Erzsébet" kórháza történetéből

Az alapszabály első mondata és az indokolás is külön hangsúlyozza „dicső emlékű Erzsébet királynénk" után történő elnevezést és azt a körülményt, hogy a kórház a Vöröskereszt Egylet vagyonából épült és annak tulajdonában áll. A II. Fejezet az Erzsébet kórház fenntartásának eszközeit szabályozza. Ezek: alapítványok, adományok, ápolási díjak, a tartalékalap és szükség esetén a Vöröskereszt segélyként megszavazott hozzájárulása. Az Erzsébet kórház tehát nemcsak létrejöttében bizonyult magán-, ill. társadalmi vállalkozásnak, fenntartásában is erősen támaszkodott az emberi jószívűségre, a közadakozásra. Az alapítványok legkisebb összege 2000 K. Az ilyen alapítónak joga van egy féldíjas beteget felvételre ajánlani a II. osztályra. Aki 20 000 K alapítványt tesz és az összeget be is fizette, annak joga van egy díjmentes II. o. ágy adományozására. Aki 50 000 K alapítványt tesz, annak joga van egy I. o. szoba felett rendelkeznie. Ilyenformán az alapító veszi fel a beteget a kórházba, a kórháznak nincs joga az ilyen beteg visszautasítására, feltéve természetesen, hogy a felvételi szabályzatnak megfelel. Az alapítók neve márványtáblára bevésetik. Az OTSI (a Sportkórház) V. Pavilonja, a Rendelőintézet röntgenosztálya folyosóján a festékréteg alatt még most is ott van egy hatalmas, vörös márványtábla. Amikor a festők a „kaparás" műveletét végezték, előtűntek a nevek. Néhányat feljegyeztem közülük: „Erzsébet kórházi alapítványt tettek: Sváb Károly, dr. Légrády Ottó, Boromissza Tibor szatmári püspök, gr. Széchenyi Lajos stb. Tábori kórházi sátrakra alapítványt tettek : tornyai Schossberg Henrik és családja, Rosenberger Bernát, Sváb Károly, a Magyat Vöröskereszt igazgatósága stb. A szabályzat — előfordult esetre való tekintettel — kimondja, hogy az alapítvány vissza nem vonható, amíg arra a betegnek szüksége van, amit az igazgató és a főorvos van hivatva megállapítani. Tizenöt évvel a kórház megnyitása után már nyilvánvalóvá vált, hogy az ápolási díjakból és az alapítványokból nem lehet fenntartani a kórházat, ezért kellett gondoskodni a tartalékalap és a segély igénybevehetéséről.