Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Hajós Károly: Visszapillantás a magyarországi allergologiai kutatások fejlődésére

Bókay—Kétli—Korányz'-féle belgyógyászati kézikönyv 1894-ben megjelent első kötetében Székács a szénalázat fertőző a betegségek közé sorolva, mint ritkán előforduló kórképet említi. Érdekes azonban, hogy emellett mégis idézi Bostock, Phoebus és Blackley kutatásait is. Végeredményben az idézett belgyógyászati kézikönyv akkori kiadása szerint a szénaláz mind katarrhalis, mind asthmatikus alakjában a kóroktan tisztázatlan volt, de a hajlamosság értelmezése is rejtélyes maradt. Ugyanazon kézikönyv 1897-ben megjelent IV. kötetében Terray Pál az asthmát tárgyalva már ismerte a szénaláz, az asthma, az ekzema és prurigo közötti összefüggéseket. Megkülönböztette ezen betegségek essenciális, idiopathikus és Sympathikus alakjait, közelebb kimutatható okok nélkül. Mások azonban ebben az időben már a később exogen-pneumoallergennek nevezett kiváltó ágenseket is felsorolták. Míg a nyugati irodalomban egymás után jelentek meg az új megfigyelések magyarázatai és leírásai, a fogalmak pontos meghatározása még évekig tartott. A Richet és Pirquet által bevezetett fogalmak magyarázata hosszas vitákat eredményezett, ebben a nómenklatúrái vitában tudtommal magyar kutatók érdemlegesen nem vettek részt. Ebben a korszakban hazai allergologiai kezdeményezésekről keveset mondhatunk. Talán megemlítem, hogy az immunbiologiában hamarosan elterjedt az antigen kifejezést, Detre László magyar kutató használta először. Pirquet munkatársa B. Schick, bár Magyarországon született, mégsem tekinthető magyar kutatónak. Ebben a nómenklatúra vita korszakban a hazai irodalomban található adatok inkább a Koch-féle tuberculinreactio és a Pirquet-reactio methodikai ismertetésére és gyakorlati értékelésére vonatkoztak. A magyar nyelvű irodalomban ebben az időben a kísérleti anaphylaxia kutatására vonatkozó új adatok nem találhatók. Az anaphylaxia és allergia fogalmának elterjedése után az új tan kialakulása tulajdonképpen három további időszakra osztható. Az első tekinthető serologiai korszaknak, azt követte a klinikai és morphologiai irányzat és végül ismét a modern immunbiológiai irány következett. A serologiai korszakban nagy szerepet játszottak a német kutatók, akik rendszerezték az akkori ismereteket, így Doerr és munkatársai, Moro és munkatársai, Schittenhelm, Wolff—Eisner, mindezen kutató-