Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Kótay Pál: Pápai Páriz Ferenc drezdai útja (1672)

láthatja — hogy a mélyben ott élnek, hatnak és egyre erősödnek a társadalmi fejlődés legyőzhetetlen erői, s nemsokára levetik a régi formát, törvényszerűen megteremtik az európai művészet- és szellemtörténet egyik legcsodálatosabb otthonát, a barokk és rokokó Drezdát. Igaz, Pöppelmann még csak tíz éves, Erős Ágost kettő. Böttger még nem él, de Permoser már huszonegy éves legényként Itália eleven városaiban öreg mesterek műhelyeiben lesi el a gráciák és nymphák, Herculesek és Dianák mozgalmas érzékiségét. Fáradhatatlan fantáziája a plasztika, a kert, a víz díszítőerejének újszerű varázsát az otthoni földre álmodja át. A napló éltető eleme, értékének meg nem alkuvó mértéke az őszintesége, amelynek — miként a tengerszemnek — a mélysége, a meghatározó dimenziója. Ez avatja a művet egy kor, annak társadalma, egy alak, vagy esemény elbírálásakor bizonyító erejű dokumentummá. Páriz jelentéktelen önvallomása évszázadok múltával az élet fényével és melegével tölti meg az emberi múlt egy darabjának eddig fehér foltjait. Érthetetlennek tűnő cselekedetek, ismeretlen okok és összefüggések világosodnak meg a ma már csaknem teljesen elfelejtett írásos tanúvallomás alapján: „Ez volt, ilyen volt, ilyennek láttam én! ,,Opere et Veritate. Tselekedettel és Valósággal !" Ez a jelmondata minden nyomtatásban megjelent művén, ez hatja át és ez sugárzik a kéziratban maradt mű minden betűjéről. Közel negyed évszázad múlva az enyedi ősz aranyló enyészetében halk nosztalgiával gondol az eltűnt ifjúságra, az Elba-parti gazdag élmények emlékké finomult szépségére. Tanítványának, a külföldön tanulmányúton levő Teleki Pálnak, a kancellár fiának így ír: „Addig arról a földről el ne jöjjen, mig Dresdát a sok rántásokért meg nem láttya, azokat pedig ugyan jól meg kell szemlélni, a Catalogussait is meg hozza kegyelmed, mely in 4° ki vagyon nyomtatva, máshol ugyanebben a levélben: „Curiosus legyen, írjon mindent Diariumban, a mit hol lát és hall" Ma, három évszázad távlatából az ősi városban keresve eltűnt lábanyomát, a múltba révedező tekintetünk előtt kegyetlen, hideg kőoszlop zárja el a látóhatárt. Az emberi őrültség és elvetemült gonoszság észbontó farsangjának egyetlen éjszakája, annyi sok mással együtt, itt is rommá, halottá változtatta az emberiség szépségben,