Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Vörös László: Adatok a Horthy-korszak egyetemi orvosainak társadalomszemléletéről és társadalmi meghatározottságáról

hányada (89 állás) az orvoskarra jut [125]. Az elbocsátásokat — mint ismertettük — politikai megfontolásokkal kapcsolják össze. 1925-ben a pesti orvoskar költségvetésében további 9 gyakornoki állást törölnek [126]. 1930/31-től minisztertanácsi határozat alapján újabb 10%-os létszámapasztást írnak elő, amelyet 6 év alatt kell végrehajtani [127], Itt a módszer a „természetes apadás" (nyugdíjazás) igénybevétele. A „természetes apadás" azonban egész tanszékekre kiterjed. A fizetett munkaerők csökkentése mellett egyre nő a klinikán ingyen dolgozó orvosok és alkalmazottak (pl. háziterhesek) aránya. 1940-ben például a budapesti Karnak 623 fizetett alkalmazottja van, ugyanabban az időben a fizetéstelen alkalmazottak száma 500 körül mozog, emellett az orvoskarokon szervezett 100 „segéddíjas" („szellemi ínségmunkás") állásból Budapest 44-et kapott [128]. A dologi kiadások lefaragása miatt tanszékeket szüntetnek meg, illetve az egyetemi tanári állást betöltetlen hagyják és más egyetemi tanárra hárítják a nevezett tárgy oktatását. A budapesti Kar a rossz gazdasági ellátása és további költségvetéscsökkentés miatt 1931-ben — Grósz javaslatára — kommünikét akar leközölni a lapokban, de erre a Magyar Távirati Iroda — felsőbb utasításra — nem vállalkozott [129]. A tanárok fizetése a különféle mellékjuttatások (szigorlati díjak, tandíjjutalék stb.) csökkenése, ill. megszűnése miatt fokozatosan csökkent. Jellemző, hogy a 40 pengős — tehát nem túlságosan nagy összegű — egyetemi tanári pótlékról, amelyet ugyancsak elvettek, az 1930-as években szinte végig polémia folyik a Karok és a kormányzat között. A fizetett tansegédszemélyzet állami fizetése rendkívül alacsony. Balogh Ernő ismerteti a Felsőoktatási Egyesület 193(3. október 12-i ülésén, hogy „Nálunk... ma a 4 orvosi karunkon az elégtelen számú tanszéki segédszemélyzet több, mint 3/4-részének fejenként mindössze évi 1392 pengő a törzsfizetése (XI. f. o.)" [130]. A gazdasági kényszer tehát igen erős, de ezt az 1930-as években politikai kényszerrel toldják meg. Az egyetemi alkalmazottak szólásszabadságát 1933-ban jelentősen korlátozzák azzal, hogy kimondják: köztisztviselő (az egyetemi alkalmazott annak számít) politikai időszaki sajtóban csak felettes hatóságok engedélyével írhat [131].