Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 36. (Budapest, 1965)

Grynaeus Tamás: Összehasonlító és aetiopathogenetikai vizsgálatok a fossilis és recens hyperostosisok körében

Már az „antropológia atyja", P. Broca utalt (1865) egyes praehistorikus koponyák relative igen vastag falára. Az azóta, előkerült leletek még izgalmasabbá, de egyúttal bonyolultabbá is tették ezt a kérdést. „A Pithecanthropus robustus (Meganthropus palaeojavanicus) koponyák legmeglepőbb jellemvonása — írja az egyik legilletékesebb szakember, Fr. Weidenreich [123] — rendkívüli vastagságuk [86]. Az 1936-ban talált jávai koponya csontjai legvastagabbak az összes eddigiek között. Vastagsága meghaladja a másik két Pithecanthropus, és a Sinanthropus koponya vastagságát is... koponyacsontjainak vastagsága kétszerese az átlagos mai emberének. A neandertali koponyák mérete a kettő közé esik". S itt ismét váratlanul előbukkan a hyperostosis és gigantismus összefüggésének lehetősége: „Ha az ember származásvonalát egyre korábbi időkig követjük: óriás elődökre bukkanunk. Ezt a megállapításunkat két tényre alapozzuk [1], a gigantismus együtt jár a csontok vaskosságával; a testnagyság csökkenésével arányosan a csontok vaskossága is csökken [2], Nagyméretű és igen vaskos csontú fossilis emberi típusok későbbi korszakokban is előkerültek" (itt a szerző a Homo soloensis V. sz. koponyára, a rhodesiai koponyára és a heidelbergi állkapocsra céloz). A kérdés azonban mégsem ilyen egyszerű, mert „mai tudásunk mellett még igen nehéz válaszolni arra a kérdésre — folytatja Weidenreich — vajon a visszafelé követett emberi származásvonal csak óriásokhoz vezet-e vagypedig — mint ma is — voltak közöttük kicsiny alakok is. Az a két Pithecanthropus erectus koponya, melyet eredetileg női koponyának tartottak, valóban nagyon kicsi (small), és Sinanthropus koponyák között is van legalább egy, a többinél feltűnően kisebb méretű. Lehetséges tehát, hogy az óriások csak variatiók — hogy helyi, vagy nagy területen elterjedt változatok-e, azt ma még nem tudjuk" [123]. „A cannstatti és brüxi koponyák homlokcsontjának legnagyobb vastagsága 11 mm. A La Chapelle aux Saints-i koponya homlokcsontja a sinus frontalis felett mérve 8 mm vastag, a parietale felső részén 6 mm, a tuber tájékán 8 mm vastag. Megemlítem még — írja Martin — a krapinai koponyák egyes vastagsági méreteit is. „C" koponya: a parietale legnagyobb vastagsága 8,7 mm, a temporale a sulcus sigmoideus mögött 9,5 mm; „D" koponya: a parie-