Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 35. (Budapest, 1965)

Balogh Ernő: Nagy tanítómesterünk, Buday Kálmán emlékezete

Arany János volt a legkedveltebb költője. László fiától tudtam meg, hogy az iránta érzett rajongásától vezettetve adta saját két első gyermekének a Juliska és László nevet, miként e nagy poétánk a maga két gyermekének. Pompásan ismerte a hazai és a világtörténelmet. Szeretett rajzolgatni, pl. finom kórszövettani színes ábrákat is. A többi között a cirkvenicai Frangepán kastélyról készített akvarelje tanúsíthatta, hogy a vízfestéshez is értett. Varázslatos szelid humorérzékével még a közismert nagy humoristát, Kelen Bélát is frappáns, de finom viszontválaszaival — fülünk hallatára — nem egyszer lefőzte. Mint ember, az én szememben a legeslegnagyobb volt, a családjának odaadó, leggyöngédebb szeretetében. Nemcsak minden gondjukat magára vette, meg is oldotta, hanem minden óhajukat előre megérezni, valóra váltani legnagyobb örömét képezte. Nemes, nagylelkű hitvesének: Békéssy Annának a családja ajándékozta meg legfrissebb Nobel-díj koszorús biofizikus tudóssal hazánkat. Leplezte, eltitkolta hozzátartozói előtt az önmagában felismert gyilkos betegséget, amelynek megfékezésére maga is felhívta a figyelmet (1. Zschr. f. Krebsforschung 1908.), amely ellen ma az egész orvosi világ összesége vállvetve küzd. Egyetlen vigaszunk, hogy ennek folytán sokat nem szenvedett. Gyermekded családapai lelki világának ékes mozaikszeme még Kolozsvárott pertussisos családi endemia alkalmából szerzett, László fia által nekem kedvesen elárult versikéje. Állhatatos és hű volt mindhalálig és el is nyerte ezzel az„Elet Koronáját". Nem kellett másodszor születnie, hogy a legnagyobb földi ajándékkal, magával az élettel James William postulatuma szerint boldog, kiegyensúlyozott közösségbe léphessen. Hű és igaz ember lévén, magától értetődően megannyi jól megérdemelt boldogságnak is lehetett tehát a részese, a sok megpróbáltatása mellett. Mint a Parisban székelt „Union internationale contre le Cancer" volt magyar delegátusa, a vezetőségi konferenciák egyikén üdvözlő beszédet kellett tartani magam is a vendéglátó franciákhoz szólóan. Hódolván ekkor Louis Pasteur emlékének, az ő, a bevezetőmben méltatott tombeaux-jának nagyszerűségére utalva, legékesebb pontot ünnepi köszöntőmre azzal gondoltam felilleszteni, hogy emlé-