Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 35. (Budapest, 1965)

Kiss Ákos: Az 1831. évi kolerajárvány Pest megyében

Korábban temetéseken szokás volt a magyei hajdúkat felfogadni halottkísérőként a pompa emelésére. Július 30-tól a megye ezt a szokást is eltiltotta. A temetések egyre egyszerűsödtek, július közepe után már megszűntek az egyházi szertartások; a nép körében ez is zúgolódást váltott ki, — nem zsiványok ők — mondották, hogy csak úgy elássák őket. Ahol a vész teljes erővel kitört, ott kocsival rakományszám hordták ki a halottakat a temetőbe, a plébános messziről áldotta meg az elhunytakat, közösen harangoztak valamennyiért, később a lélekharangot sem volt szabad használni. A leveleket így zárták: „az Isten az urat ezen choleras világba minden veszedelemtől őrizze meg". Július első felében még egy-egy esetet körülményesen írtak le az orvosok és a hivatalos közegek, a járvány terjedésével a részletes kórleírások is elmaradtak. A rémület idővel annyira nőtt, hogy a betegeket már nem is ápolták. Az utazók által terjesztett rémhírek fokozták a nép rettegését. A megrendült közhangulat majd itt, az ország szívében is, olyan nyugtalanságokban, sőt a közhatalommal szembeni ellenszegülésekben tört ki, mint aminők súlyosabb körülmények között az északkeleti országrészen már lezajlottak. A mozgolódások rendszerint abból az ellenszenvből táplálkoztak, amellyel a nép az orvoslási előírások és orvosszerek ellen általánosan viseltetett. Általánosabb okai is voltak azonban ezeknek az ellenérzéseknek. A hatóságok, főként a főkormányszékek intézkedései a nemesi közvélemény jórésze előtt is népszerűtlenek voltak, ezért tehát könnyűszerrel terjedt el széles körben, Pest polgárságát sem kivéve, már a járványt megelőzően az a közhit, hogy a vésszel kapcsolatos hatósági rendszabályokat a magas dikasztériumok azért erőltetik, hogy a baráti lengyel nemzet éppen akkor lezajlott tragédiájáról a közfigyelmet eltereljék. „Azon hir szárnyal Pesten, hogy a sok cholera ellenes rendszabályokat a kormány azért teszi, hogy a szomszéd lengyel nemzet sorsában a haza lakossai által közönségessen mutatott részvétel ezen, kinek-kinek tulajdon sorsát és életét illető veszedelemnek hirdetése, s azért eredeti félelem által enyhülvén, inkább evvel, mint a szomszéd nemzetnek sorsával foglalatoskodjanak az elmék."