Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Adattár - Orvostörténeti levelek (Fodor István gyűjtéséből)

fiú, anyja szégyenének bélyegét hordozva, nagyon rideg körülmények között kerül az életbe. Ámde ezt a születési szépséghibát a természeti adottság gazdagon kárpótolja, mert nem mindennapi tehetséggel, törtető igyekezettel, emberszeető, nemes szívvel és megnyerő, előnyös külsővel látja el. Tanulmányait a marosvásárhelyi ref. főtanodában kezdi és ott is végzi 179 l-ben. Mivel eltökélt szándékkal az orvosi pályára kötelezi magát, az akkori szokás szerint, a három erdélyi ref. főiskolában „vizsgálatot tesz" és mint „alapos készültségű, de minden segedelem nélkül szükülködő ifjú", a főegyháztanács hozzájárulásával, bőkezű támogatók segítségét veszi igénybe. Különösen gr. Teleki József, koronaőr, Ugocsa megye főispánja felkarolásának köszönheti, hogy 1792-ben a pesti egyetemre mehet, hol 1798-ban orvosi diplomát nyer, ugyanakkor „felsőbb" királyi leírat elismeri szárazajtai Getse Benjámintól való származásának törvény esítését. 1799-ben, édesanyja látogatására és segélyezésére Marosvásárhelyre érkezik, de innen csakhamar, orvosi gyakorlata bővítése céljából, tanulmányútra megy. Előbb Bécsbe, majd 1800-ban Olaszországba utazik, ahol az osztrák hadikórházaknál katonaorvosi szolgálatot vállal. Nem sokáig töltheti be azonban hivatalát, mzrt az ott dühöngő járványoknak majdnem ő is áldozata lesz, s így hosszú és súlyos betegeskedés után, visszatér Marosvásárhelyre, ahol előbb magánorvosi gyakorlatot folytat. Ezalatt természetes atyja, Getse Benjámin ügyvéd Désen meghal és számottevő vagyonából törvényesített fiának semmit sem juttat. így a továbbiak során ideje java részét az örökösödési per foglalja le; a sok huzavona, ide-oda utazgatás orvosi praxisát nagyban visszaveti. 1807-ben, a kormány Hunyad vármegye fizikusának nevezi ki, mert a nagy járvány alatt már két orvos a veszélyes nyavalya áldozatává lett. 1809-ben, az osztrák—francia háború alatt, az erdélyi „insurgensekkel" hadba vonul és mint katonaorvos szolgál. 1813-ban, a szomszédos román fejedelemségből átterjedő pestis meggátlására a kormány Brassó-vidék körzetébe, Pataki Sámuel „protomidicas és kir. consiliarius" mellé nevezi ki, majd 1814-ben, Fogaras-vidéken, a határszél egészségügyi biztosítására rendelik. A járványokkal való küzdelmes harc után, 18 ló-ben végre hazajöhet és véglegesen Marosvásárhelyen telepedik meg. 1817-ben, a Horváth Mátyás halálával megüresedett városi fizikus állást, egyben a marosvásárhelyi országos kórház főorvosi tisztjét, választás útján elnyeri. Itt végzi haláláig „pontossággal, hívséggel, emberi szeretettel s alapos készületénél fogva" a szenvedő betegek gyógykezelését. 1823. november 1-én, „reggel egy terhes vérhányás egyszerre úgy egyberontotta belső alkotványát, mint mikor a zöldelő plántát forróvízzel leöntik". Hat hónapi szenvedés után, 1824. május 13-án meghal, Getse Dánielí, mint a város nagy emberét tartják számon. A vasráccsal körülkerített sírzmlékét a ref. temető cíntermében tanítványa, Spányik József seborvos kezdeményezésére emelték 1859. dec. 23-án,