Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)

Dr. Bencze József: Nedeliczi Váli Mihály

kihatása volt a Dunántúl és a Tisza vidék minden rendű és rangú népére is. Politikai és társadalmi tekintetben is a Habsburgok és uszályhordozóik élénk ellentétben voltak a független érzelmű „debreceni" felfogással. A nagy ellentétek, a folytonos felekezeti viták nem voltak éppen jó hatással az irodalomra sem. Azt látjuk, hogy ebben a korban a magyar irodalom meglehetősen elposványosodott. A sokszor durva, néha egészen a mocskolódásig menő hitviták termékei elnyomták a magyar irodalom hangját. Csupán a XVIII. század utolsó negyedében mutatkozik némi javulás, és dereng a magyar felvilágosodás. Weszprémi Istvánra is nagyon mély benyomást tett a másfél éves angliai tartózkodása, a hazai barokk szellemtől való teljes felszabadulás. A kitűnő eszű Weszprémi István éppen ezért bizonyos megvetéssel fordult szembe a hazai barokk reakcióval. Morgagni nagyszerű, könyve 1761-ben jelent meg: „De sedibus et causis morborum". amelyben a kitűnő Weszprémi Istvánt, mint kutatót több helyen említi. Ennek ellenére és Van Swietennel való összeköttetése sem enyhítette a barokk reakció iránti ellenszenvét. Jól tudta, hogy a császári udvar legfőbb magyar uszályhordozói éppen azok a főurak voltak, akik pártfogolták és naggyá tették Váli Mihályt, és nemcsak nyugodt, de jó életet biztosítottak számára: Károlyi, Szapáry, Erdődy, Eszterházy családok voltak azok, akik pártfogásba vették a paraszti származású Váli Mihályt. Ha végigtekintünk Weszprémi István egyébként nagyszerű munkáján, megállapíthatjuk, hogy a dunántúli értesülései sokkal gyengébbek és hiányosabbak, mint pl. a kálvinista tiszántúli vagy erdélyi feljegyzései. Csak egy példát a sok közül: Bethlen Katalinnal, mint orvosnővel foglalkozik és kiemeli annak kitűnő tudását és azt a nagyszerű tettét, hogy hatalmas könyvtárát a nagyenyedi kollégiumnak adományozta. Ezzel szemben Szegedi Kőrös Gáspárról, aki a XVI. században a török által meg nem szállt terület csekély számú orvosdoktora közül a legkitűnőbb dunántúli gyakorló orvos volt, meg sem emlékezik. Könyvében — ahol csak tehette — a szerzetesrendekről vagy azok kiadványairól bizony nem sok jót mondott. A többi között Lippai Jánost, aki „Jesuiták rendjin való"