Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)

Dr. Halmai János: Antidotarium Cassoviense

szerek és drogok jegyzékét tartalmazza, szűkszavú jegyzetek kíséretében, ennélfogva szorosabb értelemben sem Antidotariumnak, sem pharmacopoea-nak nem nevezhető." A következő szerző' Molnár (7) szerint 1944-ben már egyiknek sem tekinthető és itt hivatkozik Ernyey bírálatára, de sajnos kihagyta „szorosabb értelemben" szavakat. Ő „feltűnő propaganda-nyomtatványnak" minősíti és következményének tartja, hogy hét évvel később a jezsuita patika is kiadott egy 14 levélből álló kisebb füzetet, amelynek első' része tanácsokat ad a pestis elkerülésére (Brevis instructio ... ad depellendam pestiferam luem) és gyógyítására ; a második rész pedig felsorolja a jezsuiták patikájában kapható pestis elleni gyógyszereket és árukat. (Medicináé .. . habetur in Pharmacopoea seu Apotheca Collegii Cassoviensis Soc. Jesu." A szerző hivatkozik Traxler (8) közleményére. Kétségtelen, hogy a városi tanács — miként az előszóban olvashatjuk — gyógyszertára jó hírnevét kívánta helyreállítani, de bizonyára a közegészségügy érdeke játszotta ebben a fő érdeket, hiszen jelentős anyagi beruházásra volt szükség, ezt igazolja továbbá a bécsi taksa betartása, sőt egyes cikkek olcsóbb ára is. Igaz, hogy erre vonatkozóan csak ígéret van, konkrét adat azonban az Antidotariumban nincs. Végeredményben szerényebb Antidotariumnak, illetőleg Pharmacopoea-nak elfogadhatjuk, különösképpen a hivatkozott augsburgi és bécsi dispensatorium viszonylatában. A dispensatorium ezeknél ugyan többet jelent és ad, mint az Antidotarium, illetőleg Pharmacopoea. Az első tulajdonképpeni Gógyszerkönyv a Ricettario Fiorentino volt 1498-ban, amelyet bizottság szerkesztett és kötelező erővel bírt a közigazgatási egységen, később államon belül (Schelenz, 9). Az orvosok és a tanács approbációja, a gyógyszerész aláírása és a vicenotáríus hitelesítése kétségtelenné teszik hivatalos jellegét. Persze ma egyesek számára reklámnak is tűnhetik. Az Antidotariumot gondosan áttanulmányozva és összehasonlítva a korabeli hasonló művekkel, különösképpen az 1745-ben megjelent Taxa Pharmaceutica Posoniensis anyagával, azt a megállapítást vonhatjuk le, hogy a gyógyszertár korának színvonalán álló gyógyszerekkel jól fel volt szerelve és szolgálta a maga módján az akkori