Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Adattár - Szemelvények Gebhardt Xavér Ferenc egyetemi orvosprofesszor levelezéséből (Dr. Bendefy László)

debrand, Kern és Boér előadásait hallgatta. Hazatérve, a pesti egyetemen dr. Bene Ferenc professzor mellé 1815. nov. 1-én asszisztensnek nevezték ki. A következő évben (1816) már az orvosi kar tagja, 1818-ban pedig már annak jegyzője lett. Ugyanebben az időben már helyettes tanárként is működött az egyetemen, 1820-tól 1824-ig, amikoris a sebészek számára rendszeresített „belgyógyászati gyakorlatok" c. tárgykör rendes tanárává nevezték ki. Az egyetemi annalesek tanúsága szerint ő volt az első professzor, aki tanári székfoglaló beszédét — 1824. január 10-én — magyarul tartotta meg. 1824-ben védhimlőintézetet alapított; ebből a kormányzat 1850ben — rendeleti úton — „Központi Ojtóintézetet" szervezett, s első igazgatójául Gebhardt Ferencet nevezte ki. Magyarország orvosait himlő elleni védőoltóanyaggal ez az intézet látta el, mégpedig díjmentesen; ezáltal igen jelentős mértékben járult hozzá az abban az időben országszerte igen nagymértékben elterjedt és évről évre megújuló himlő járvány leküzdéséhez. Gebhardt Ferencet a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága 1830. november 17-én rendes taggá nevezte ki, évi 500 Ft tiszteletdíj juttatása mellett. 1835-ben a bajorországi frauendorfi kertmívelő társaság választotta tiszteletbeli tagjává. Ugyancsak 1830 körül (vagy valamivel korábban) a „császári-királyi bécsi orvosi egyesület" is levelező tagjai közé iktatta. 1840-ben az orvosi szakírói és tanári működése során szerzett érdemeiért magyar nemességgel tüntették ki. Két ízben választotta az orvosi kar dékánná. 1857-ben „császári tanácsos" címet kapott, amelyet később „királyi tanácsos" címre változtattak át. Néhány évvel később megkapta a Ferenc József lovagrendet is. Tolna megye, hogy megtisztelje nagynevű szülöttjét, tiszteletbeli táblabírájává választotta. Mint tanár, mint Központi Ojtóintézeti igazgató és mint szakíró, egyaránt fáradhatatlanul dolgozott, tanított, működött 1869. október 27-én, Pesten bekövetkezett haláláig. Szakdolgozatai a Tudományos Gyűjteményben (1817: könyvismertetés, 1824. VIII. akadémiai székfoglaló); az Akadémiai Értesítőben (1851—1852: Az ember- és a tehénhimlőről); a Zeitschrift für Naturund Heilkunde-ban (1853. I. Leistungen der Central-Impfanstalt zu Pest, Über die Wirksamkeit der k. k. Centralimpfanstalt in Pest im Jahre 1853.); az Orvosi Hetilapban (1857, 1859: Felszólítás az ún. szénakór tárgyában stb.) jelentek meg.