Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Adattár - Havas Ignác jelentései a Kónyi (Tolna m.) tífuszjárványról (Dr. Varga Lajos)

masan a munkáját. Körzetében az első halálesetet 1831. aug. 11-én észlelte Kesztölc határában, amikor is egy Budáról Esztergom felé igyekvő férfi hirtelen rosszul lett és meghalt. A kesztölci Matricula szerint ,,in loco, ubi mortus, sepultus" tehát a helyszínen elföldelték. Két nap múlva a nagy óvatosság ellenére már két embert temettek a faluban. Az Esztergom vármegyei járvány aug. végén szept. elején tetőzött Kamenszky tanácsára újabb rendeletek: „a hullák ojtatlan mésszel való beszórása" ... Harangozni, csöngetni csak sírbatételkor volt szabad: „halottak virrasztása tiltatik. .. azok mentül előbb való eltakarítása szükséges... a halálra váltak csöngettyűével csak nem szünet nélkül csöngetnek... a népség még jobban rémisztetik"... Betiltották a vásárokat, búcsúkat, egyéb vallásos szertartásokat, érvényt szereztek II. József rendeletének, amely szerint a temetőket lakott területeken kívül kell helyezni. Végül a dunai hajókat is 10 napos „Contumacia" alá helyezték. Egyesek még a halászatot is meg akarták tiltani, mivel a halaknak is szerepet tulajdonítottak a járványban. Az esztergomi kolerajegyzőkönyvek gyógyító utasításokról alig tesznek említést, inkább higiénés tanácsokat adnak, hangsúlyozva a tisztaság és jó táplálkozás fontosságát, ugyanakkor óva intik a lakosságot a zöld gyümölcsök fogyasztásától és az iszákos kicsapongástól {a zöld gyümölcsöt fogasztókat még ma is kolerával rémisztgetik). A járványgörbe leszálló szára a hidegebb napok beálltával egyre meredekebben kezdett zuhanni, bár még november közepén is voltak halálesetek, illetve szerepelnek „e morbo simili Cholera" jelzésű diagnózisok. Valószínű, hogy ezt a megjelölést egyéb enterális kórképekre is alkalmazhatták. Minden erőfeszítés ellenére az 1831-es évben közel 200 000 ember pusztult el az amúgyis gyérebb lakosú, reform kori Magyarországon. Dr. Szállási Árpád Havas Ignác jelentései a Kónyi (Tolna m.) tífuszjárványról (1841) Hazánk járványügyi helyzete még a XIX. században is aránylag sokkal súlyosabb volt, mint a gazdag és politikailag is zavartalanabb viszonyok között élő nyugati nemzeteké. Ebben a háborúk okozta pusztításokon kívül jelentős része volt a lakosság nagy nyomorának, a járványügyi ismeretek fejletlenségének, nemkülönben az egészségügyi szervezet hiányának és ami ezzel szorosan