Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)

musában a tudós mind több reájuk ható tényező megismeré­sére jutott. „A determinismusba vetett hit nélkül nincs termé­keny kutatás, nincs a tudásnak, a tapasztalatnak gyakorlati alkalmazása." Korányi igen világosan látja a mechanikus materializmus hibáit, és helyette egy átfogóbb, az egész szervezetet magába foglaló tanítás híve. „A betegségek tanulmányozása és az azok lokalizálására irányuló törekvés nagyban hozzájárult az élő szervezetben mű­ködő számos mechanizmusnak fölfedezése által annak az át­menetileg nagyon hasznos, mert nagyon termékeny felfogás­nak megerősítéséhez, amely a szervezetet szervek, mechaniz­musok és azok rendszerei összességének tekintette és amelynek legtovábbmenő és legnagyobb kihatású föltevése az élő szer­vezet egységeit a sejtekben keresve, tetőfokát a kórtan terén Virchow cellularis pathologiájában érte el." Korányi szerint ez az irányzat nagy értékű, mikor az élet részjelenségeinek megállapítása a feladat, az elkerülhetetlen kezdet, de éppen e célnak nagyon eredményes követése ve­zet azután mindinkább annak a felismerésére, hogy az élet jellemző tulajdonsága mindenekfölött éppen a részeknek har­monikus egységgé való összefoglalása, s betegségek tanul­mányozásának legfőbb és a terápia szempontjából is legtermé­kenyebb feladatai közé tartozik e harmónia zavarainak, e za­varok következményeinek és azok korrekcióinak megismerése. „E harmónia ruházza fel az élő lényt a külvilággal szem­ben azzal a bizonyos határokon belül észlelhető függetlenség­gel, amely azt a külső befolyásokkal szemben nemcsak pasz­szív módon védi, mint a teknősbékát páncélja, hanem a külső befolyásokat ellensúlyozó reactiók bonyolult rendszereivel, amelyek közt talán az aránylag le g áttekinthetőbb éknek és leg­feltűnőbbeknek egyike a homoiotherm állatoknak hőszabályo­zásai, másika a vércukor concentratiója." Az ellenforradalmi országvezetés támogatta a homályos, nem teljesen racionális gondolatokat, elvetette az empíriára, a lo­gikus gondolkodásra támaszkodó tanításokat. Az intuitív, csak megsejtésekre támaszkodó divatos tanokkal szembefordul:

Next

/
Thumbnails
Contents