Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)

és anyagiakban tömérdek pusztulást**." (Egy gondolat pálya­futása. Budapesti Hírlap, 1909-iki évfolyam, 39. sz.; 3. old.) És végül megint csak megerősíti, hogy a darwinizmus él, s ő annak rendíthetetlen híve: „Bízvást mondhatjuk, hogy a darwinizmus még nem a múlté; még nem illeti meg a szemfedő; sőt inkább mélyen érezzük, hogy a Lamarck mechanistikus elveivel gazdagodott mai dar­winizmus a tudománynak igazi örökmécse, melynek nyugodt fénye mellett minden idők természetvizsgálói a természet be­látható és ellenőrizhető erőiből fogják levezetni a szerves világ képét." Hosszan foglalkoztunk Méhely néhány (nem egyedüli) dar­winista célzatú írásával, mert a maga korában ez jelentős ha­tással volt a közvéleményre], de azért is, hogy annál világo­sabbá váljon Méhely egyre gyorsabbá váló elszakadása a dar­winizmustól, a darwinista humanizmussal való teljes szembe­fordulása során. Méhely már az első világháború idején „fajvédő" irányba csapott. A háború szörnyűségeit a darwini tan elferdítésével, a létért való küzdelemmel és a természetes kiválasztódással igyekezett menteni, s a háborút nemcsak elkerülhetetlennek, de ráadásul jónak tüntette fel. Ezt írja például 1915-ben (Ter­mészettudományi Közlöny) a reakciós szociáldarwinista állás­pontra, sőt szinte a fasiszta ideológiára támaszkodva: „A most folyó világháború is a természet örök törvényeinek jegyében áll. . . és szükségszerű . . ." „Aki az élővilág törvényeit megértette, az tisztában van vele, hogy a most folyó rettenetes világháború is csak a létért való küzdelem egyik jelensége, for­májában szokatlan, arányaiban megrendítő nyilvánulása." A háború indító okául „a német túlnépesedést", másodsorban pedig „Oroszország túlnépesedését" tartja, teljesen a Malthus­féle elmélet alapján. Továbbá: „A fejlődésnek és mindenkori iránya a fajok és fajták szerint váló kialakulást szolgálja s az alkalmazkodás és öröklés törvényei végképpen lehetetlenné teszik, hogy valamikor testben-lélekben homogén emberiség népesítse be a Földet. Bennünket a háború valóban a nemzeti vérromlástól mentett meg. A háború tisztító tűz."

Next

/
Thumbnails
Contents