Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Dr. Spielmann József: Szotyori József (1767—1833)

január 10-én keltezett és Váradi Sámuelhez szóló levél. Ezt Varadi közli tehénhimlő avagy a vakczina" című, 1802-ben, Bécsben megjelent munkájában. Szotyori örömmel állapítja meg, hogy a himlőoltás Erdélyszerte nagy visszhangra talált, s így remélhető, „kevés idő alatt közönséges lészen . . . az egyaránt olvasott és érzékeny szülők között" [23], Levele számos érdekes empirikus adatot közöl a himlőoltásról. Magyarázatai természetesen kora elmaradt nézeteinek is adóznak. Beszámol pl. az oltottakon jelentkező hurutos és enteritises tünetekről, arról, hogy a meg nem fogant oltások újraoltás esetén „felélednek", hogy a vakcina generalizálódik egyes esetekben. Ezt, ő kora szellemében (Jenner, De Careno, Váradi) „másod tehénhimlő''-nek nevezi. Részletesen közli az első öt, általa oltott egyén kórtörténetét, s beszámol arról is, hogy a tanári kar támogatásával sikerült beoltania a marosvásárhelyi Református Kollégium összes tanulóit. „Ezek a kicsi apostolok sokat fognak segíteni a tehénhimlő csalhatatlan hasznainak közönségesebb megismerésére" — írja [24]. Szotyori első oltásait „tehénhimlős cérnával" végezte. Az oltóanyagot Bécsből kapta Váradi Sámueltől. A „Tudományos Gyűjtemény"-ben megjelent közleménye 25 év tapasztalatait sűríti össze. Megírását az tette szükségessé, hogy az 1825-ös hólyagos himlőjárvány idején több megbetegedést jeleztek az oltottak közül. Ezt Szotyori is megerősíti saját tapasztalatával. Nem ismerheti a „varioloid" fogalmát, de helyesen állapítja meg, hogy az oltottak esetében a láz és a betegség lefolyása enyhébb („Mitior"). Javasolja az újraoltást. Ezt ő maga már 24 esetben elvégezte. Szerinte az igen zsenge korban való oltás hatása nem egész életre szóló. A gyermek, amint fejlődik, elveszti védettségét. „Mért ne lehetne elnőni a profilaxist, mely oly lágy fundamentumra, mint a tejhús építtetett?" — veti fel a kérdést [25]. Magyarázni igyekszik a himlőoltás kudarcainak okát. Két esetet közöl, amikor is — szerinte — a „heriditaria dispositio" játszaná a szerepet. A valóságban két, méhenbelüli himlős fer-