Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Dr. Spielmann József: Szotyori József (1767—1833)

Nyelvújító törekvései nem jártak sikerrel. Az általa alkotott műszavak többnyire erőltetettek. A „chirurgusokat" ,gyógymesterek"-nek, a kórházat ,,gyógyhajlék"-nak, a betegápolót „betegész"-nek, a hidegrázást „fázfülés"-nek, a gyulladást „langazat"-nak, a ragályt „foganszvány"-nak, az artériát „himér"_iek, a vénát ,.,nöstényér"-nek, a nyirokedényeket „vizenyér"nek, az epidémiát „népelborító betegség"-nek, az endémiát „népben eredő betegség"-nek stb. nevezi. Szotyori József szoros kapcsolatban állt az erdélyi felvilágosodás legjobbjaival. Kezelőorvosa és bensőséges barátja Bolyai Farkasnak (annak feleségét az elsők között részesíti himlőoltásban). Eszmei közösség fűzi Antal János kollégiumi tanárhoz, a „Nyelvmívelő Társaság" lelkes tagjához. Köteles Sámuel, a kanti bölcsészet erdélyi meghonosítója buzgó támogatója Szotyori kórházalapító terveinek. Teleki Sámuellel, a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítójával élénk levelezésben áll. Váradi Sámuelhez kötik a közös bécsi diákévek és a himlőoltás meghonosításáért vívott úttörő harc. Ferenczi József, az első erdélyi orvosegyesület megalapítója „nemes orvos-barátja". Közös eszmék szólalnak meg Szotyori József és barátja, Gecse Dániel marosvásárhelyi orvos írásaiban. Akárcsak Gecse, az „Emberszereteti Intézet" alapítója [14], Szotyori is több ízben sürgeti a „nemzeti polgári oskolák" felállítását. Egyik művének bevezetőjében pedig azt javasolja, hogy létesítsenek minél előbb „egy leánynevelő intézetet, mely a szegényebb sorsúak leánygyermekeiket rendeltetéseikre készítse, a művelődés jótéteményeiben részesítse. Szegények teszik az emberi nem nagyobb részét, a leánygyermekek a szülöttek számának felerészét, ezek pedig: mint leendő feleségek, anyák, gazdasszonyok, a haza, nemzet, família és házak boldogságának kiegészítő részét. Annyival méltóbban kívánhatni egy ilyen intézet felállítását, mivel a magyar asszony éppen olyan mértékben tökéletesíthető, mint akármely más nemzetbeli asszony" [15] — hangoztatja. Ez a követelés annál inkább figyelemre méltói, mert Erdélyben még a XIX. század második felében is a lakosság 70%-a