Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)

Grynaeus Tamás: Gyógynövényárusok Szeged piacain

Egy 1800-ban kiadott kerületi kapitányi körlevél [T/a] szerint veszett kutya marásánál házi és babonás szerek veszedelmesek, segítséget keresni tudákos embereknél, asszonyoknál, hóhéroknál, juhászoknál és árusítóknál tilos." (Igen jó fényt vet ez az adat arra, hogy kik voltak akkoriban a nép gyógyítói). 1860-ban egy gyógyszerész patikát szeretne nyitni Dorozsmán. Kérelmével kapcsolatban ...,,a (dorozsmai) városi Tanács... kifejezést ad azon aggodalmának, hogy a gyógyszerész majd nem tud megélni, mert hiszen ebben az időben minden ház patika volt, a padlásokon, kamrákban zsákszámra száradtak a különféle gyógyfüvek és egyéb orvosságok" [8], „Alig volt ház, ahol ne lett volna a padláson vagy a kamrában egy zsák vagy zacskó tele szárított és gondosan őrzött orvosságnak való gyógynövényekkel. A gyógynövényeket elvitték a templomba, és június 26-án, szent János és Pál vértanú testvérek fővétele napján megszenteltették. Ez a szép szokás még a mai napig is megvan. Legtöbb gyógyfű a Matty-ér, a Putri, a község szélén levő sziksós tavak partjain, a Tisza-kiöntések és zsombékos helyeken termett" [9. ] A dorozsmai füvesasszonyok tudásának hagyományos jellege a gyűjtött adatokból is kiderül: 1. A tudás hagyományozása a népi kultúrában szokásos szóbeli hagyományoz ás. („Egyik a másiktól hallotta", „Én arrúl tapasztaltam, Édösanyámrúl"). 2. Más esetekben is volt alkalmam megfigyelni (fehértói gyógyító ember, sándorfalvi gyógykovács, Mars téri gyógy növény ár us), hogy a nép tudósai — a babona és kuruzslás vádjától és annak törvényes következményeitől féltükben [ 11 ] — tudásukat „legalizálni" igyekeznek, azaz valamilyen „hivatalos", megengedett forrásból eredeztetik. (Ez esetben a forrás: a gyógynövénykereskedő munkavezetője, és annak könyve, melyben mindenféle füvek le voltak festve).* * Ez a tendencia eltekintve attól, hogy a kereskedő könyvének buzgó tanulmányozása tudásszomjukra milyen jellemző — szomorú fényt vet a füvesek, gyógyító emberek és a hatóságok kapcsolatára (üldözés, rosszallás, diffamálás; létbizonytalanság, tisztázatlan jogi helyzet), valamint a füvesek, gyógyítók és az értelmiség többségének viszonyára (elítélés, meg nem értés).