Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)
Dr. Bencze József: A magyar kalendáriumok orvostörténeti vonatkozásairól
öntésnél az % részbeni szerek szaporításával és egy negyed font török keserű mandula hozzátételével ráönthetsz 10 itze törkölyt, de egy fél évig tartsd bedugva. A Palack mérsékelten melegen lehet, csak forró kályhánál nem. Ennél jóbb gyomor er ősitő és életelixérium még nehezen létezett, árusítja a világhírű Morzsányi patika." Ugyancsak ajánlja fogfájás ellen a világhírű „fogszivarkákat", amelyeket „fáradhatatlan kutatások, s számtalan kísérlet nyomán biztos megyó'ződést szerezve fogfájás ellen, mint legjobb szert ajánlhatjuk a t. c. közönségnek." A XIX. században a 70-es évektől kezdve hozzávetőleges számítások szerint hazánk területén átlag évente 500 féle kalendárium jelent meg. Ezeket általában az jellemzi, hogy legnagyobb részükben egészen primitív, természetesen erősen magyar nacionalista szemlélettel átitatott, teljesen félfeudális, tőkés ízű, a császári háznak hízelgő, ún. népszerű cikkek és történelmi leírások, szórakoztató anekdoták jelentek meg. Alig-alig találunk egy-egy kalendáriumi részt, amely az egyszerű magyar népet valóban értelmesen oktatta volna. Irodalmi ismeretterjesztésről is csak keveset szólhatunk. Itt-ott már néhány Jókai-novella vagy Petőfi-, Arany- és VÖrösmarty-vers is jelent meg, de természettudományi felvilágosításnak még a legparányibb nyoma sincsen. Ezeket a kalendáriumokat pedig a múlt század utolsó negyedében már a legszegényebb és a legegyszerűbb paraszti családok: a majorok cselédei, zsellérei, napszámosai is megvásárolták a búcsúkon és vásárokon, ahol nagyon olcsón megkaphatták. Nem lehet ez másképpen, minthogy a kiadóhivatalokat szubvencionálták, mert — amint a címlapokon láthatjuk — egy-egy naptár ára 10 krajcár és egy forint között ingadozott, de voltak még 7 krajcáros olcsó naptárak is, amelyekhez pár krajcárért még a „100 esztendős jövendőmondó" bölcsességeit, sőt álomfejtő könyvet is kaptak a vásárlók. Hogy mennyire így volt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a nagy tömegű kalendáriummennyiség, amelyet főképpen a majorokban, de a faluk szegényebb házaiban is össze lehetett gyűjteni a felszabadulás előtt, ha ugyan egyáltalán szóba jöhetett a „gyűjtés", mert a legtöbb család drága kincsként őrizte a foszladozó, sokszor 30 — 40 esztendős kalendáriumokat, amelyeket a biblia mellett oly becses könyveknek tartottak.