Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)
Dr. Bencze József: A magyar kalendáriumok orvostörténeti vonatkozásairól
ne volna képes az himlőnek káros dühösködéseit is meggátolni, melly nyilvánvalóképpen a ragadós nyavalyák közé tartozik. Hogy pedig a himlőt, mihelyt lehetséges, szükséges is kiirtani, nyilván kitetszik ama károknak iszonyuságábul, amelyeket okoz. Hány ember veszti el általa életét. Ha a megholtaknak lajstromait megvizsgáljuk, világos dolognak fogjuk látni, hogy nyolc himlős gyerek közül, kikre a himlő másrul ragadott, egy vagy kettő legalább meghal és így minden nyaolcvantul tiz vagy husz a dézsma. Azok között, akik életben maradnak, számtalan van olyan, kiknek vérével a rájuk ragadott himlőnek mérge megvegyült és testeiknek nemesebb részeire, aminő a tüdő, rászállott következendőképpen, ha a gyermekkorokban életeiket megkimélette is egészségeket legalább ugy meggyengitette, hogy talán felényi annyi ideig sem élhetnek, ameddig éltek volna, ha himlőtül mentek maradhattak volna. Tegyük ezekhez még az olyanoknak számontalan számát is, kik szép orcáik a himlőhelyek által megrutottatnak, akik közül számtalan jó lányok, kik sima orcával a legények között még válogathattak volna is, férj nélkül maradnak. Kívánatos dolog tehát oly módokrul gondolkodni, mellyek az efféle veszedelmeknek gátokat vethessenek. Ilyen mód a himlőnek beoltása, mellyet Ingenhous és Jenner Ánglus Orvosok feltaláltak és sok próbatétel után foganatosnak lelvén, egész Európával közölték. Ingenhous csak ember himlőt oltott a gyermekekbe és máris sok jót eszközlött meg. A himlőnek mérge nem egy könnyen telepedett le a testnek nemesebb részeire, az életet nem rongálta alattomban, a fehérnépi orcákat nem rútította meg. De az egész rossznak csak nem vethetett mégis gátot. Háromszáz himlős közül, kikbe a himlő beoltatott, csak elhalt még is legalább egy vagy kettő. Jenner Ur ellenben a természetnek különféle erejét számos tapasztalásokban nyomozván, észre vette, hogy némely teheneknek tölggyeín és csöcsein oly fekélyecskék támadnak, mellyek a himlőhöz nagyon hasonlók. A tehenek ilyenkor ugyan elvesztik az ételre való kedveket, tejeket é? kövérségeket, de kevés idő mulvást visszatér egésségek, a nélkülú, hogy életek legkisebb veszedelembe volt volna. Nyomozásait tovább folytatván a bölcs és tudós férjfiju, észre vette azt is, hogy azok az emberek, akik a teheneket fejik,
