Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)

Dr. Bencze József: A magyar kalendáriumok orvostörténeti vonatkozásairól

köpölyözést egyszerű fakádakban végezték. A nedves búcsúkon azonban „szent kutak" és „-források" voltak, és ezekkel volt kapcsolatos a gyógyító fürdő is, vagy ezek vizét használták fel fürdésre, beteg testrészeik mosogatására, magát a szent vizet pedig itták, magukkal vitték szemük és betegségeik gyógyítására. Ugyanez a tömegjelenség mutatkozott már sokkal régebbi csodák alapján a német nyelvterületen is, főleg a nagyon vallásos bajor és osztrák tartományban (Máriazell, Alt-Ötting stb.). Ezért jelent meg a helytartó tanácsi rendelet, melynek fogalmazója Hell Miksa (1720-1792) udvari fizikus volt. A rendeletet ki is adták a vármegyéknek, és attól fogva valóban a magyar kalendáriumokban nem közöltek többé köpölyözési és érvágási tanácsokat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a népnek rendeleti úton meg lehetett tiltani a köpölyözést és zz érvágást. Erre mód nem volt. Orvos híján, a sokféle babonán és sokszor igen racionális népi empirikus szereken kívül, valamint a nagyon is kis számú akadémikus orvos tanácsain kívül, mégis csak visszatértek a hagyományos vérvételre, amelyet — ha búcsújáró helyeken végeztettek imákkal és más vallási ceremóniákkal kapcsoltak össze, akkor hasznosabbnak tartották. A nyomdák, a kalendáriumkiadók természetszerűleg ezt jövedelmükön is megérezték, ezért nem egy naptárszerkesztő akadt, aki a naptárban már ugyan nem, de nagy titokban, külön lenyomatban árusította az érvágás és köpölyözés javallatait. Ezeket azután kézről kézre adogatták és adták-vették. Ezekre magától érthetően nem írták rá a szerzők és a nyomdák nevét, de néhány összegyűjtött példány nyomtatása veszedelmesen hasonlít a pozsonyi és győri nyomdák betűihez. Az észak-magyar nyomdák, valamint az erdélyiek szlovák és német nyelven adtak ki ilyen röplapokat. Maga a köpölyözés és az érvágás a búcsújáróhelyeken, a csodás gyógyítás kapcsán, legtöbbször együtt a búcsúkon árusított „gyógyító szerekkel" megmaradt a legszegényebb népréteg: a cselédek, a zsellérek, a majorok és a faluk szegény nincstelen parasztjai között úgyszólván a felszabadulásig. Azóta erősen csökkent, nagy titokban ugyan, de az öregek még ma is hiszik és végeztetik még hellyel-közzel. 3 Orvostörténeti közi. 33