Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 30. (Budapest, 1964)
Adattár - Adatok a budai fürdők történetéhez (dr. Daday András)
legyen akadályozva, vagy megérdemeletten megbüntetve, hogy ugy Isten, mint a világ előtt ne legyünk felelősek. Ehhez képest minden fürdővendég a legkomolyabban intetik arra hogy : Először : ő maga a fürdőt erkölcsösen, csendességben és tisztességben használja, következésképpen mikor a kicsiny fürdőkben többiekkel együtt, vagy a nagyokban sokakkal együtt fürdik, a gonosz meztelenségtől őrizkedjék, hangos kiabálással és civakodással, vagy éppen az erős vízbeugrással, dohányzással, vagy a másik fürdőtársat akadályozó ide-oda uszkálással hagyjon fel, neveletlen tréfákat ne mondjon, vagy szemérmetlen dalokat ne énekeljen. Másodszor : ha egy személy ilyenféle illetlenségen rajta kapatik, az a saját maga rovására írja, ha a fürdőtulajdonos él a maga jogával és azt érzékenyen megbünteti, vagy nekünk azonnal feljelenti és akkor az vagy azok börtönfogságba vitetnek és az ügy és a körülmények állapota szerint bizony ' meg is lesznek büntetve. Harmadszor : a ki és beszaladozás a gyors lehűlés és felhevülés miatt önmagukra nézve ártalmas, a túlságos hosszú ideig való fürdés a mely az illendő mértékben és renden túlmenő többet árt, mint használ, az ezáltal remélhető segítő hatást a fürdőnek Saját hibájából megakadályozza, mások akik szintén élvezni akarnak, ebben megakadályoztatnak, ennélfogva mindenki figyelmeztetik arra, hogy különösen a kicsiny fürdőkben, hogy az orvos ur által előirott idővel, a mely 1 órát, vagy valami kevéssel többet tesz ki, a betegség körülményeinek megfelelőleg, elégedjék meg, vagy pedig a fürdőtulajdonossal egyezzék meg egy további díjban, mert különben az károsodnék. Negyedszer : miután több izben tapasztaltatott, hogy némelyek nem az egészség szeretetéből kifolyólag, hanem csupán kedvtelésből fürdenek, a fürdőt eltisztátalanítják, vagy leeresztés céljából ennek csapját meghúzzák s ezáltal a fürdőtulajdonosnak, vagy fürdőbérlőnek kárt okoznak, ennélfogva ezennel ez mindenkinek egyenként és összesen el és megtiltatik és az ilyen hasonló esetben a fürdőtulajdonosnak a kár helyrehozására megengedtetik, hogy a maga részére annyi órát fizettessen meg, a hány óra szükséges lenne arra, hogy a fürdőt ismét ki lehessen tisztítani, vagy meglehessen tölteni, amiből következik, hogy akkor mindenki alkalmazkodni fog és őrizkedni fog ettől" / Orsz. Levéltár Sm. 1785.37. (4—5.) ]. Az ismertetett fürdőrendelet annyira időszerű ma is, hogy bátran, kiszegezhetnék jelenlegi fürdőinkben is. Hiába, csak az idő múlik de az emberek nem változnak. Javaslat az egészségtan iskolai tanítására (1795) A „Népegészségügy" 1927. nov. 1. lö. számában ismertettem Kis József „Egészségiét tárgyazó Katechizmus a köznépnek és a gyermekeknek számára, hogy tudhassák egészségőket betsülni és őrizni" c. 1 7'94-ben