Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)
Dr. Tasnádi Kiibacska András: Palaeophysiologiai és palacopathologiai jegyzetek
Könyvtárnyi irodalma lett ennek a megállapításnak. Kaiser, akiről már szólottunk, évekig tartó munkával gyűjtötte egybe a fossilis és a ma élő állatok pachiostosisos vizsgálati anyagát. Orvosnak, physiologusnak a támogatásával dolgozott. Kritikailag csoportosította a humán orvosi, az állatorvosi és az őslénytani irodalmat. Tisztázta, hogy a pachiostosis elnevezés alatt egész sereg hibás, tévesen értelmezett, egymástól merőben különböző dolog van egy kalap alá vonva, s ezek között igyekezett rendet teremteni bonctani, csontszövettani, élettani és physiológiai vizsgálatokkal, amelyeknek alapját mindig az élő állatokon végzett megfigyelések képezték. Arra a megállapításra jutott, hogy többféle pachiostosis van. Ez elsősorban onnét ered, hogy a vizsgálatok és az irodalom a törzsfejlődési és az egyénfejlődési eseteket nem különböztetik meg. A spontán, egyénenként fellépő pachiostosist felcserélik és azonosítják a származás során állandósult pachiostotikus jelenségekkel. Az irodalom szerint gyakran minden pachiostosis, ami az egyes vázrészeken vastagodás, vaskosság, ormótlan csontszöveti túltengés, ami „plump", amint azt Kaiser kifejezi. Ilyenkor a velőüreg vagy érintetlen marad, vagy többé-kevésbé vastagodás révén beszűkül, térfogata csökken. A pachiostosis tehát együttjárhat a csontszövet teljes elefántcsontszerű elmeszesedésével (szirénák bordáin) vagy a csontszövet fellazulásával (szirénák állkapcsán, cetcsigolyákon). Igen érdekes eredményre vezetett, amikor ugyanannak az állatfajnak fiataljait és öregjeit vizsgálta a szirénákon, amely állatok köztudomásúan egyes vázrészeiknek pachiostosisos elváltozásait törzsfejlődésük folyamán nyerték és náluk a pachiostosis generikus, illetve faji bélyeg. Kaiser ezeken az állatokon azt tapasztalta, hogy a fiatalok csontszövetei normálisak, spongiosájuk rendes, pachiostosisos jelenség alig, vagy egyáltalán még nem figyelhető meg. Az öregeken viszont a legnagyobb mértékben pachiostosisosan elváltozott vázrészek láthatók. Ebből azt következteti jogosan, hogy olyan ősöktől származnak, amelyeknek nem tartozott a sajátságai közé a pachiostosis és az ősök rendes csontszöveti felépítéssel kezdik a törzsfejlődési sort. Ezeken a pachiostosis egyet jelentett a periosteum megvastagodásával, de nem gyulladásos eredetű osteosclerosisszal és ez a csontváz súlyát erősen fokozza. Egyes kutatók, például Kretzoi Miklós azt vallják, hogy erre a tetemes súlygyarapodásra az állatnak szüksége 6 Orvostörténeti Könyvtár közi. 81
