Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Katona Ibolya: Raisz Gedeon munkásságáról

A tanulás nincs tekintettel a szellemi élet folyamatainak is meghatározott szükségleteire. 3. Nem veszik tekintetbe a tanításnál a tanítási helyiség milyenségét, a gyermekek levegő-, világosság- és mozgásszükségletét 4. A szellemi fejlődést a tanítás módjai nem segítik, mert csak az emlékezőképességét fejlesztik és némileg a hallásszervet a memoriterek. 5. A neveléssel foglalkozók szakképzettsége ugyan magas, de életés egészségtani ismeretekkel nem bírnak. 6. Végül is „sem testileg, sem szellemileg egészséges nemzet így nem nevelhető." A bizottmány elvben a felirat szerkesztését elfogadta, intézkedni is próbált. De a felmerülő sok nehézség s különösen az orvosi körök érdektelensége, legfőképpen pedig az időközben szentesített népoktatási törvény megelőzte a felirat elkészítését. A meghiúsult elgondolást új formába öltöztették és „emlékirat"-ot akartak készíteni. Ügy vélték, hogy ezt fogják az ülésező törvényhozó testület elé terjeszteni. Végül is még az emlékirat felterjesztéséről is lemondtak. A M. Kir. Orvosegyesület az iskolaegészségüggyel való foglalkozástól igyekezett megszabadulni és az egész ügyet áttették az időközben (1868) létrehozott Országos Közegészségügyi Tanácshoz, mivel „annak feladata az indítványok, a törvényjavaslatok kormány elé való terjesztése." A népiskolai közoktatás tárgyában kiadott 1868-as XXXVIII tc. 2. § 3. § és 27. § intézkedik a testileg v. szellemileg gyenge, elmebeteg vagy ragályos beteg tanulók időleges v. végleges tankötelezettség alóli felmentéséről, valamint az új iskola épületek néhány általános közegészségügyi követelményéről. Ez a haladó szellemű, nagy jelentőségű népoktatási törvény - nem vitte előre, mert nem vihette előre az elmaradott iskolaegészségügyet. Raisz Gedeon világosan látta, hogy a népnevelésben az iskolaegészségügyi követelményeknek megfelelő teret kell biztosítani, hogy ott van a helye a népoktatási törvényben. Kellő időpontban a törvény előkészítése, kimunkálása idején emelte fel szavát, még sem ért el célt, mert nemcsak az orvosok többsége, de a köznevelés „döntő körei" sem voltak meggyőződve arról, hogy az iskolában az orvos közreműködése szükséges. Ez a nagy horderejű javaslat a M. Kir. Orvosegyesület kezében elsekélyesedett. Elhatározták, „hogy a min-