Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Erdősi Laura: Wernher: De admirandis Hungáriáé aquis (1549)

teg vonja be. Ezt időnként lemosva a vasat tőle megtisztítják, hogy a víz ereje az így megmaradt részt annál hatásosabban járja át. Ami sárszerűség a vas szétmálása után megmarad, az réz. (ök maguk népiesen mésznek hívják.) Ezt kemencében lágy tömeggé olvasztják össze. Majd másik kemencében történő olvasztás után megtisztul, s így mindennemű használatra éppoly alkalmas, mint az ércből készült, melyből ugyanott sokat bányásznak. Nem kétséges pedig, hogy a víznek ez az ereje az ércerektől van, főként a pirit érctől (a nép marchezitnek hívja). Hogy ennek ott nagyon nagy az ereje, már abból is látszik, hogyha esővíz, vagy más nedvesség jut a földbe, vitriol csepeg belőle, amit a görögök chalkantosnak, a latinok cipőmáznak mondanak (csersav). Kúpszerűen áll össze, jégcsap módjára. Ezt természetes vitriolnak nevezik. Létezik más mesterséges is, amit ugyanott állítanak elő a következő módon. Az ércbányászok azokat a gerendákat, amelyek a tárnákban vannak keresztbe fektetve, apróra vágott pirittel szokták meghinteni, hogy biztonságosabbá tegyék a rajtuk való járás-kelést. Mihelyt ezek a földbe szivárgó víztől átnedvesednek, vitriol keletkezik rajtuk: mikor megszáradnak, annyira megkeményedik és úgy rátapad a gerendákra, hogy nem lehet lefejteni mással, mint vassal. Az így megkeményedett anyagot levakarják és a bányákból tömlőkön keresztül medencébe vezetik. Forró vizet öntenek rá, amitől az egész piritbői keletkezett vitriol felolvad. A víz teljesen megzöldül. Ezt más edénybe öntik, hogy kitisztuljon. Miután kitisztult, ólomüstbe öntik, ahol heves tűz felett 8 vagy 9 órán át forr, míg az ún. kipárolgás által Vasból való réz A kétféle vitriol