Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Harangby László: Mecsnyikov munkássága és jelentősége az orvostudományban

gctett szervezetre felfigyelő természetvizsgálóból így lett pathológus, aki kétségbeesetten igyekezett kutatni azokat a tényezőket, amelyek a szervezetet a kórnemző csírák ellen megvédhetik, s a gyógyulást létrehozhatják. A küzdelem azonban hamarosan tragikusan megszakadt. Szerelmesének halála morfinistává tette Mecsnyikovot, s a csapás öngyilkossági kísérletekbe kergette. Már úgy látszott, hogy a bukás végleges lesz, mikor a nyugtalan és cél nélkül bolyongó tudóst az odeszszai egyetem zoológiai tanszékére hívták meg. A teljes összeomlás szélén álló Mecsnyikov a megbízást elfogadta, és megújhodott tetterővel kezdte meg tanári működését. Mi késztette az eltompulásban élő, és a súlyos csapás terhei alatt leroskadni látszó Mecsnyikovot erre a lépésre, s mi hozta létre tetterejének újból való fellángolását, biztosan nem tudjuk. A Mecsnyikovot ócsárolók különösen ezzel a fordulattal akarják bizonyítani, hogy ő érzelmi hangulatok végletei között hányódó ingatag jellemű ember volt, aki a díszes pozícióért hajlandó volt rögtön mindent elfelejteni. Magam a lelki indítékokat a következőkben vélem megtalálni: Mecsnyikov a cári birodalomban a legszörnyűbb elnyomatás közepette kezdte diákéveit. Mint mélyen gondolkozó fiatal tanuló, megdöbbenve látta az akkori társadalom szörnyű bajait. Mint zsidó, a würtzburgi rideg fogadtatásban a kiközösítettséget érezte, s elkedvetlenedve állapította meg, hogy a tudás utáni vágy önmagában véve még nem jelent mindenki számára tanulási lehetőséget. „Mindez azonban csak az emberi társadalomban van így" - hangoztatta sokszor Mecsnyikov -, „de a biológiában, ahol a természet örök törvényei uralkodnak, mégis csak a legjobbak érvényesülnek". Földöntúli lényként tisztelt feleségének halála ezt a meggyőződését ingatta meg benne, és arra a keserű kifakadásra késztette, hogy „nem a legjobbak, hanem a legagyafurtabbak élik túl a létért való küzdelmet". Később pedig, amikor egy öngyilkossági kísérletet követő napon a lámpa körül rajzó kérészeket figyelve elmerengett, feltámadt benne a kétség, hogy az egyéni alkalmasságnak és a kiválóságnak az élet szempontjából van-e egyáltalában jelentősége, hiszen a kérészek mind csak néhány óráig élnek, s azután kivétel nélkül valamennyien elpusztulnak anélkül, hogy az egyedek közötti esetleges különbségek ilyen szempontból bármit is számítanának. A tudós teljes lelki ösz-