Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)
Kárpáti Endre: Madzsar József egészségpolitikai tevékenysége a magyarországi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején
59- Madzsar J. vázlatos életrajzi feljegyzése 4. 1. 60. Madzsar J. kihallgatási jkve államtitkári fegyelmijével kapcsolatban 1919. dec. 11-én. - Az államtitkári fegyelmi bizottság döntésének indokolása tanúvallomásokra hivatkozva állítja, hogy Madzsar a „Vörös Hadsereg egészségügyi főfelügyelőjévé történt kinevezésével és szemleútjainak megtartásával ugyancsak az akkori kormányzati rendszer érdekeinek előmozdítására törekedett; de vétkes azért is, mert hatáskörének saját kezdeményezésére kieszközölt bővülésével előnyösebb pozíciót járt ki magának". Madzsar a már említett kihallgatási jegyzőkönyvben cáfolja, hogy ő a V. H. egészségügyi felügyelője volt. Vallomása szerint erre csupán azért volt szükség, hogy a frontra utazását lehetővé tegye. Több szemleutat nem tett, bár Salgótarjánba is szándéka volt eljutni, de erre az útjára a parancsnokságtól nem kapott menetlevelet. Dr. Simái Béla egyik levelében említést tesz arról 1919 tavaszán, hogy Madzsart Lévára várják. Lehet, hogy ez az utazás is, a tervezett salgótarjáni szemleúttal volt kapcsolatos. Dr. Márton Adolf (Déva - Románia) levelében közli, hogy Madzsarral Cegléden találkozott 1919 tavaszán, aki „mint a Vörös Hadsereg egészségügyi főnöke az I. Hadtest kórházát inspiciálta", melynek akkor ő volt a parancsnoka. 61. Simái Miklós (Bratislava) 1919-ben az I. kerületi Munkástanács elnöke volt. 62. Szterényi József ny. kereskedelemügyi miniszter tanúvallomása Madzsar fegyelmijével kapcsolatban. 63. L. uo. - „Azt hiszem nem kell magamat mentegetnem - írja Madzsar védőiratában - azért, mert 1918 októberében és már azelőtt is pártoltam a védőnők fizetésemelési kérelmét, hiszen csak 200 korona fizetésük volt. Azt hiszem, azt is felesleges hangsúlyoznom, hogy az alkalmazottakkal való bánásmódról felfogásom Szterényi báróétól igen jelentékenyen eltér." (Madzsar védőirata államtitkári fegyelmijével kapcsolatban, 46-47. 1.) 64. Dr. Simonovits István: A Magyar Tanácsköztársaság szociálpolitikája. Népegészségügy, 1958. 3-4. sz. 60. 1. 65. Az Országos Egészségügyi Tanács tagjai az említett 3 vezetőn kívül: dr. Péterfi Tibor, dr. Aujeszky Aladár, dr. Bókay János, dr. Bugovszky István, Deér Endre, dr. Epstein László, dr. Fejes Lajos, dr. Ferenczy Sándor, dr. Grósz Emil, dr. Korányi Sándor, Korb Frigyes, dr. Lévai József, Marek József, Matolcsi Miklós, dr. Pólya Jenő, dr. Székács Béla, dr. Tauffer Vilmos, dr. Török Lajos, dr. Weiser István. 66. Madzsar védőirata ... 49. I. 67. L. uo. 47. 1. 68. L. uo. 51-53. 1. 69. L. uo.