Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Kulcsár Imre: Adatok Moson megye feudális korának egészségügyi történetéhez

az rettenetes éieli és nappali foróságot semmiképen nem távoztathatyák tülem" . . . stb. [30]. De már február 24-én felgyógyulását jelenti: „Nyavalyás beteges Állapotom egésséghre fordulván"... stb. [31]. A legtöbb gondot a hatóságoknak az akkor különösen divatos járványos betegség, a pestis okozta. Az osztrák császári udvar különösen félt a járvány terjedésétől és ezzel kapcsolatban számtalan rendelkezést adott ki, különösen az Ausztriával határos Mosón megyének. Már 1677-ben közli a megyei hatósággal, hogy Lengyelországban pestisjárvány van, oda tehát utazni nem lehet [32]. A hadihelyzet azonban úgy alakult, hogy 1683-ban Mosón megye is hadszíntérré vált, amikor is a török Bécs ostromát megkezdte, s annak sikertelensége folytán - eltekintve, hogy útközben a megyét amúgy is kiélte -, visszavonulóban az egész megyét felégette két község, Halászi és Feketeerdő kivételével [33]. Bár a lakosság nagy része elmenekült (a magyaróváriak pl. a Dunán levő Galambos szigetre), a felégetett falvakban az általános nyomorúság következtében kiütött a járvány, és bizony elég pusztítást végzett a lakosság soraiban. A török visszavonulás következtében bizonyos, ha rövid ideig tartó szünet is állott be a forgalmat illetőleg, valamint mégis tettek óvatossági intézkedéseket és a járvány csakhamar meg is szűnt. Mivel azonban Horvátországban [34], majd Buda környékén [35] is újból felütötte fejét a pestis, a szigorú felsőbb rendelkezések alapján, nehogy azt Ausztriába, pontosabban Bécsbe behurcolják, Mosón megye hatósága nemcsak a megye határát zárta le teljesen a forgalom elől, hanem öntevékenyen Magyaróváron veszteglő helyet [36] is létesített. Egyébként ha a szigorú ellenőrzés ellenére mégis gyanús lázas megbetegedés történt, úgy hatóságilag azonnal intézkedtek és a városbeli chirurgus utasítására a beteget elkülönítették. Ha szegény ember vagy esetleg jövő-menő koldus volt, úgy a város tulajdonában levő ún. „Sóház" egyik erre a célra berendezett helyiségében ápoltatták [37]. Külön embereket rendeltek a járványos betegségben elhaltak temetésére. Ecetes lemosással, különböző füvek égetésével védekeztek, sőt a középületeket ilyenkor többször tömjénnel füstölték ki a fertőzés terjedésének megszüntetésére. 1689. február 7-én a város kamarása (pénztárnoka) pl. öt dénárt fizetett ki tömjénért, mellyel a városházát kifüstölték [38]. Gondoskodott a város az utcák tisztántartásá-