Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Kárpáti Endre: Madzsar József egészségpolitikai tevékenysége a magyarországi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején

helyiségében, melyeket Sallai általa küldött [5]. Ezt kiegészíti Bánóczi Lászlóné is, ki ebben az időben, mint fővédőnő és titkárnő dolgozott Madzsar mellett [6]. Duczynska Ilona az antimilitarista mozgalom egyik elindítója Svájcból hazatérve 1917 április közepétől május végéig Madzsaréknál lakott és a zimmerwaldi manifesztum szövegének átírását mikrofotóról Madzsar mikroszkópjának segítségével végezte [7]. Korvin Ottóék lebukása után Duczynska két nagy koffer röpiratot és plakátot vitt Madzsarékhoz, amelyet azután Madzsar Lili égetett el. Madzsarné azonnal értesítette Szabó Ervint a lebukásról és így a nála hamarosan megjelenő detektívek dolguk végezetlenül távoztak [8]. Az 1918 október sorsdöntő napjaiban, a Nemzeti Tanács megalakulása után, közvetlenül a polgári demokratikus forradalom győzelme előtt, személyes bátorságra valló, vakmerő tettével is a háborúellenes ügyet támogatta. A könyvtárral szomszédos Reáltanoda utcai iskolából egy szakasz bevagonírozás előtt álló katonát a könyvtáron keresztül szöktetett meg [9]. Erre céloz Enyvvári Jenő könyvtári tisztviselő Madzsar fegyelmijével kapcsolatos vallomásában: „Mindenesetre jellemző, hogy az 1918 októberi lázadás idejében egy tengerészkülönítmény a könyvtár pincéjében összejövetelt tartott avégből, hogy a katonai szervezetet szétrobbanthassa; nyilván tudták, hogy a könyvtár helyisége alkalmas hely ilyen összejövetel megtartására. Azt nem tudom, hogy a könyvtár személyzete közül ki bocsátotta a tengerészek rendelkezésére a könyvtár pincéjét" [10]. Az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalom, a magyar egészségügy egyik irányítójaként felelős posztra állította Madzsar Józsefet. Előbb a katonai leszerelés egészségügyét irányította, majd 1919 február elejétől, mint közegészségügyi államtitkár az egészségügy újjászervezésének nehéz munkáját. Az egészségügy akkori állapotát a hosszú háborútól meggyötört, járványveszélyektől fenyegetett, az elemi egészségügyi szükségleteket is nélkülöző, orvoshiánnyal küzdő, zilált viszonyok jellemezték. Scholtz Kornél dr., a kortárs, így jellemzi az egészségügy akkori állapotát: „Idebent a háborús használattól lerongyolt, tatarozatlan, hiányos felszerelésű kórházak, pénztelenség, teljesen elhanyagolt köztisztaság és a legéleterősebb elemek elvesztésével megsorvadt, elégtelen táplálkozás és hiányos ruházkodás miatt ellenállóképességében meggyengült népesség. Betetőzték