Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Tóth Tibor: Az embertani szisztematika alapvető kérdései

is magában foglalja. Tagadhatatlan, hogy az emberiség nagyrasszcsoportjai a felső paleolitikumtól kezdve nemcsak természeti, hanem társadalmi miliőben is alakultak (Búnak: 1938, 1956, 1958; Debec: 1948a. 1956. 1958). Az is kétségtelen, hogy a természeti környezet (geográfiai izoláció) hatása a társadalmi fejlődéssel, a népvándorlásokat követő metiszációk révén fokozatosan csökken. S bár a természeti környezet egyes újabb vizsgálatok szerint is hat bizonyos mértékig az emberi szervezetre, ez a hatás nem eredményez újabb rasszképződést. Ezt az észrevételt igazolták Puljanosz közelmúltban kapott eredményei (1960), amelyeket trapezundi, grúziai és anyaországi görögökön (együttes számuk kb. 3000) gyűjtött antropológiai adatok elemzésénél konstatált. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Puljanosz megfigyelése szerint a vizsgálatokba bevont 50 jellegből kiválasztott 17 jelleg közül a fejhossz, az orrszélesség és az ajakvastagság, továbbá a haj forma, a mellszőrzet, a szakáll, a haj és a szemszín, az orrcimpa konfigurációja, a felső és az alsó ajkak vastagsága, valamint a szemnyílás szélessége mutatták a legnagyobb térbeli és időbeli stabilitást. Viszont a fejszélesség, a járomszélesség és a testhossz, továbbá az orrhát általános profilja, az orrhegy és az orrlap helyzete bizonyult a legvariábilisabbnak. Ezek a fontos etnikai-antropológiai sajátosságok csupán a kisebb szisztematikai egységek (lokális, viszonylag kisebb területi egységekre jellemző típusok) elhatárolása szempontjából jelentősek. Tehát az emberiség nagyrasszcsoportjainak rendszertani helyzetét nem módosíthatják. Ugyanez vonatkozik egyes őskori, ókori, középkori és újkori periódusokból származó paleoantropológiai leleteken észlelt epochális jellegváltozékonyságra is, amelyeknek megfelelően a különböző morfometrikus adatok (fejindex, arcmagasság, arcszélesség, arcprofil-szög. orrkiugrás-szög) növekvő vagy csökkentő tendenciát mutatnak. Az utóbbi években ezt igazolták pl. Abduselisvili vizsgálatai (1960). Megemlítjük még. hogy a paleoantropológiai kutatásokban egyik legáltalánosabban észlelt jelenség, a brachikephalizáció fő faktorai között újabban az izolációt, a talaj és az étkezés sajátosságait jelölik meg (Puljanosz. 1960).