Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Katona Ibolya: Orvosok harca a századforduló éveiben a középiskolai tanulók szellemi túlterhelése ellen

Orvosaink figyelmeztetnek a kifáradás és túlfáradás problémájára is. Grósz Emil; „ha túlfárasztottak a gyermekek, az semmi módon nem pótolható, az mindig veszteség." Tüdős a kifáradást tanulmányozta, és megállapította, hogy „a túlfáradás ki nem heverhető, vagy csak igen későn, akkor sem egészen". Hajós rámutat arra, hogy a legszorgalmasabb gyermekeknél mutatkozik meg a legjobban az iskolai túlf áradás károsító hatása. Ranschburg Pál a tanításban követeli, hogy a kísérleti pszichológia által az utóbbi években feltárt ismereteket alkalmazzák. Az értelmi képességet ne a grammatika, hanem a természettudományok alapján fejlesszék, ezáltal az érzékek, az analizáló, szintetizáló és indukciós folyamatok fejlesztése lehetséges. Sarbó Arthur egyenesen, a valóságot nem szépítve fejtegeti, hogy a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nem tudjuk megmondani, hogy az egészséges értelmi fejlődés a tananyag mennyiségével milyen mérhető viszonylatban van. „Az orvosi prakszisban az idegességgel, a túlterheléssel valójában találkozni, de ezek a gyerekek ab ovo gyengébb idegrendszernek." Követeli a Csáky-féle rendelet betartását a vasárnapra vonatkozóan, hogy az valójóban szünnap legyen, ne legyen házi feladat. A vasárnapokat és az év közben adott szüneteket a „szellemi higiénia szempontjából kell felhasználni." Az iskolaorvosoknak ezt a követelményét támasztja alá Juba, Schuschny olyan egybehangzó javaslata, hogy a tanterv-reformban a különböző szaktárgyak óraszámát csökkentsék a testnevelés javára. Az ideg- és elmegyógyászok egy része nemcsak a neuraszténia, de az elmebajok kirobbantó okának tartják a túlterhelést (pl. Moravcsik). Ez utóbbi különösképp a serdülő korban jelentkezhet. Mások szemben állanak ezzel a nézettel, mert úgy vélik, a fiatalkori elmebajok veleszületett alapon fejlődnek (Schafjer. Ranschburg). A német elmeorvosok véleménye sem volt egyöntetű abban, hogy mennyiben mozdítja elő az iskolai túlterhelés az elmebajok kitörését. Finkelburg (1877). Hasse és Snel (1881—82-ben) az iskolát okolták. Kraepelin csak károsító tényezőnek tartotta. 1883-