Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Kába Melinda: Aquincum mint ókori gyógyhely

őszén Trierből érkezik Pannóniába, Aquincumba. A hideg időjárás miatt téli szállásra Savariába vonul, majd Brigetióba megy, hogy tárgyalásokat folytasson a quad követekkel. A tárgyalások során haragra lobbanva agyvérzést kap. Igen nehezen tudnak orvost hívni, aki érvágással kísérletezik többször is, de eredménytelenül. Megrázó a császár haláltusája. Antonius Pius császár rendeletére még prémiumok kitűzésével is küzdöttek az ókor orvosai a csecsemők természetes táplálása érdekében. Azonban Aquincum gyermek-sírjaiban [22] is nagy számban található tej etető edények az eredménytelenség szomorú bizonyítékai. A Traianus—Hadrianus korában élt híres ephesosi gynekológus, Soranos [23] nyomatékosan óvja az anyákat a csecsemők szoros pólyázása ellen. Flavia Aiulo [24] aquincumi sírköve ennek ellenkezőjét dokumentálja. A szülőanyák gyakori megbetegedésére utalhat Yarro adata. Leírja, hogy az erdők és mezők istenének Silvanusnak éjjeli támadásaitól féltették az anyákat és az újszülötteket [25]. A sírkövek adatai alapján összeállított gyermekhalandóság [26] például végig súlyos lehetett az ókorban birodalomszerte, de legerősebb az i. sz. II. század végén. Sok járvány és háborús invázió pusztított ekkor Aquincumban is. Az i. sz. III. század közepén már több a gyermeket említő felirat. Ez lehet esetleges és véletlen is, de kapcsolatban állhatott az ekkor kialakuló dunavidéki vezérszereppel, vagy az újabb, frisebb népelemek erőteljes betelepítésével. Viszont a súlyos gyermekhalandósággal szembeállítható egyes elhunytak magas életkora, mely arra mutat, hogy azok, akik túlélték a serdülőkort, valamint a katonai szolgálat veszélyeit, immúnisakká váltak. Összegezésként megállapítható (a nemcsak Aquincumot, hanem természetszerűleg az egész római birodalmat érintő negatív egészségügyi vonatkozások ellenére), hogy fővárosunk ókori elődje, Aquincum nemcsak stratégiai és kereskedelmi jelentőségű város, hanem gyógyhely is volt. Orvosaik az élet és a halál mezsgyéjén küzdve törekedtek a felé a harmónia felé, amelyet a meggyógyított ember demonstrált. Erről beszélnek a közel kétezer éves emlékek, amelyek túlélték alkotóikat.