Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)
Könyvismertetés
talatail értékesítve, Avicenna a Sifa — Gyógyítás könyve — című művében a gyógykezelés alapelveit foglalja össze, a Kanon-ban pedig, amely évszázadokon át volt az orvostudomány iránymutatója, egyesíteni törekszik a klasszikus orvostudományt a perzsa és arab orvostudomány tapasztalataival és a népies perzsa gyógymóddal. Avicenna — saját életleírása szerint is — eredményesen kezelt bélfertőzéses megbetegedéseket, amelyek kólika formájában nyilvánultak meg. Avicenna 1037 nyarán Hamadhánban bélfertőzésben halt meg egy hadjárat során, amelyre az uralkodót, mint annak háziorvosa és politikai tanácsadója elkísérte. Életrajzírói szerint az őt kezelő orvos feltehetően tudatosan helytelen gyógykezelése lett volna a megbetegedés halálos kimenetelének az oka. Afnan — maga is filozófus lévén —, Avicenna életművének méltatásakor elsősorban a filozófiai, logikai, lélektani és kisebb terjedelemmel a természettudományi munkásságát ismertette. A könyvben az orvosi vonatkozások sajnálatosan rövidre szabottak ugyan, mégis Avicenna életmüvének ismertetése fontos hézagot pótol az orvostörténelemben. Alan Ralph Bleich : The story of X rays from Röntgen to Isotopes. (Az X — Röntgen — sugarak története Röntgentől az izotópokig) Dover Publications, New York, I960. 18b oldal, 54 oldal, ára 1,35 dollár. A röntgenológia történetével foglalkozó munkák száma feltűnően csekély, ezért örömmel kell üdvözölnünk Bleich igen érdekes kis könyvét, amely népszerűsítő jelleggel, elsőként igyekszik a röntgenológia történetét a nagyközönség részére is érthetővé tenni. Az élvezetesen megírt, a tudományos ismeretterjesztés célját minden tekintetben kitűnően szolgáló könyv foglalkozik az újfajta sugárzás felfedezésének a történetével és Röntgen életével. Röviden megmagyarázza a röntgensugarak lényegét, majd sorban tárgyalja a röntgensugaraknak a szervezetre gyakorolt hatását, a felvételek, a röntgendiagnosztika kialakulását, jelentőségét a népbetegségek időben történő felismerésében, majd részletesen kitér és szinte drámaiain beszél a röntgensugarak rákgyógyító hatásáról. A röntgensugarak tisztán orvosi vonatkozású alkalmazásain túlmenő felhasználási körét igen színesen és érdekesen ismerteti a könyv: kitér a festmények, a bélyegek a virágok és nem utolsó sorban a múmiák röntgenvizsgálatának a lehetőségeire is.Tárgyalja a könyv a röntgensugarak ipari