Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)

Grynaeus Tamás: Nadály és nadályosok

Az antibiotikus éra előtt tizedére csökkentette a tífusz mortalitását. Egymást követő napokon a regio mastoideára (fültő), a Petit-féle háromszögre, a regio hepaticára (májtájék), s végül a regio perianalisra (végbélnyílás környéke) tett 4—4 piócát. (Vö. az első három helyet a népi piócafelrakás klasszikus helyeivel, és a Head zónákkal [43].) Több szerző határozottan kiemeli, hogy fertőzésveszély a pióca alkalmazásakor gyakorlatilag nincsen (40, 47, 15 és 51). A terápiás hatás szempontjából igen lényegesnek tartják a bőséges (6 — 10 órági tartó) utóvérzés biztosítását (43, 47). Az 1950-es évek óta a piócakezelést kezdi kiszoríta- A p

jó

C

a-therápia alapján ható ni a Hirudoid kenőcs hasz- standardizált szervkészitmény nálata. A legújabb klinikai kenőcs alakban és kísérleti adatok java része is erre vonatkozik. A ke- 5

' Hiru

d°

id címke nőcs hatóanyaga az előállító cég (Luitpold-Werk, München [5. ábra]) és a szerzők java része szerint a pióca megfelelő szervéből nyert heparinoid. G. Ghyla viszont azt írja (52), hogy a Hirudoid kenőcs hatóanyaga nem azonos a pióca-nyál hatóanyagával. A Hirudoid használhatósága több, a piócamaráséhoz hasonló tényező együttes hatásából adódik. Ezenkívül még diagnosztikus célra is használják a hirudint: a véralvadás zavarainak kimutatására (ún. hirudin tolerancia-test [61]). Hasonlítsuk végül össze a pióca és a pióca, ill. hirudoid népi és „hivatalos" alkalmazási, indikációs területét: szédül, öreg, feje fáj, vérmes, vérlebocsátás, apoplexia, magas vérnyomás, sűrű a vére, hypertonia kövér, fenyegető agyvérzés véraláfutás, „rossz vér", daga- haematoma, gyulladás, pananat, „támadás" ritium, paronychia, Phlegmone