Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)

Grynaeus Tamás: Nadály és nadályosok

szinte kizárólag (Sz. SZ.), piánc és pihóca változatában Bereg, ill. Sopron megyékben (MTSz), Tiszántúl ma is inkább a nadály alak használatos). A nadályfogás mesterségének ősi volta mellett szól még két közvetett bizonyíték is: A társadalom (7), a falu, (sőt: a piac!) perifériájára került emberek — az etnológia tanúsága szerint — a legjobb hagyományőrzők. A nadályosok, pákászok pedig ezek között találhatók, illetve közülük rekrutálódnak. A nadályosok, nadályon kívül, még rendszerint többféle — gyűjtögetéssel előteremtett — növényt is árultak. (Erre az alábbi recens gyűjtésekben sok adat akad). A mai magyar gyógynövény gyűjtők és árusok tudományának eredete még nem teljesen tisztázott, de aligha kétséges, hogy ennek egy része legalábbis ősi, keleti tudásanyag. A nadály-adatok hiánya, részben már a XVI. századi orvosi könyvben és a boszorkányperek aktáiban, addigi összefüggő soruk megszakadása arra vall, hogy az a törés, amiről Németh László, Karácsony Sándor, és a magyar orvostörténeti irodalomban Oláh Andor írt (8), ezen a téren már elég korán bekövetkezett, s attól kezdve a lenézett és üldözött „tsalárd tsikászok és békázók" nemébe tartozó pákászok, nadályosok (akikre azonban mégis szükség volt, s igénybe is vették szolgálataikat), élték a maguk „lappongó" életét szinte napjainkig, majdnem változatlanul örökítvén ránk több száz év előtti tudásukat. Lássuk ezeket a híradásukat: ,,A piócaszedőkről még nem is beszéltem! Amire fűben-fában nem termett orvosság, azt hajdan már csak a nadály hozhatta helyre! Minden ablakban ott állott a nadályos üveg, gyanús tisztaságú vizében tíz- tizenkét nadály nyújtózkodott. A piócákat nadályos emberek vagy pákászok fogdosták a rét ombolyos vizében,sőt fogni sem kellett, ő fogta az embert. Szükség is volt a piócákra, mert eleink bőségesen táplálkoztak, hússal ették a húst. A vérmességből eredő gutaütés elhárítására csak az érvágás, pióca volt az orvosság!" Szűcs Sándor leírása szerint az egyik nagysárréti pákásznak, Bezzeg Miskának ..mint afféle nádasban élemeskedő pákász-