Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)
Dr. Kálló Antal: A prosecturák kialakulása és fejlődése Budapest Székesfőváros közkórházaiban 1942-ig
munkákból. A fejlődés iránya azonban már évtizedek óta más irányt vett. A gyakorlati szakmák a teljes specializálódás után ismét a szoros összetartozás, illetve összedolgozás szükségére jöttek rá. Ezért a modern kórházépítészet a pavillonrendszert ma már túlhaladottnak tekinti, és az úgynevezett blokkrendszer mellett foglal állást, amelynél az orvosi működés tökéletes specializáltsága mellett a teljes összeműködést is biztosító, minél tökéletesebb összeépítés újból az alapelv. Ügy látszik, hogy ez lesz a fejlődés iránya a kórházi elméleti orvosi szakmákon is. A szétválasztódás után máris érzik e téren is a szüksége annak, hogy a kórházi orvostheoretikusok ne egymástól teljes elkülönülésben, hanem egymást támogatva fejthessék ki a gyakorlatra nagyjelentőségű működésüket. Ügy látszik, hogy a közkórházi elméleti orvosi működés szempontjából is a blokkrendszeré a jövő, amelynél a tökéletes specializáltság biztosítottsága után, az összedolgozás is újra biztosítva lesz. Ezt a Magyar Kórház fentebb hivatkozott, számában szintén részletesebben is kifejtettem, rámutatván arra, hogy a hullaházak és prosecturák szétválasztása után vagy esetleg már azzal egyidejűleg kívánatos volna a közkórházi prosecturákat és központi laboratóriumokat a központi kísérleti állatistállóval és a központi kórházi könyvtárral összevéve nagyobb központi pathológiai állomásokká szervezni, amelyben a kórbonctani és laboratóriumi munkák mellett az egész kórház tudományos törekvései is központosán jutnának hajlékhoz. A központosítással nagy gazdasági előnyök járnának, és a kórház tudományos törekvései számára jobb, nagyobb és általánosabb lehetőségek nyílnának. Mint ebből a tanulmányból is minduntalan kiérezhető, a közkórházi elméleti orvosi intézmények nemcsak a mindennapos gyakorlati munka támogatásával, hanem még inkább a kórház tudományos törekvései szempontjából bírnak nagy jelentőséggel. Sőt sokszor ezek a mentsvárai a kórházi tudományosságnak. Nélkülük a gyakorlati szakmák működése a megfelelő színvonalat el sem érhetné, az anyag pedig nem válhatna tudományosan is értékelhetővé. A fejlődés e tekintetben mind nagyobb és nagyobb igényeket is támaszt. Valószínű, hogy a kórházak legtöbbjének eljövendő fejlődésében, minden
